Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

molításra szorult. Édesanyámat nagyszülei nevelték. Tizenhat éves tudatlan kislányként ment férjhez. Rossz apósra, mostoha anyósra. Édesapám sem volt bárány szelíd férj. öt gyermeket elvesztett, maradtam én, akit már nem tudott megfelelő formában öltöztetni. Pajtásaim és Barátnőm édesanyja igen ügyes, kedves, szép fiatalasszony volt. a „divat" ö varrta az újmenyecskéknek a féketőket, ő volt a divattervező a faluban, ő öltöztette a menyasszonyokat, a legszebben tudott hímezni. ö volt az én eszményképem, tőle tanultam mindent amit tudok. Ennek a lánya volt a pajtásom, iskolatársam. Édesanyja úgy öltöztette, mint a kirakati babát. Amikor elindultunk a templomba, háromszor is visszahívta a kapuból: „Gyere csak vissza kislányom, nem jól van a szalagod!, félre van a kendőd!, a szoknyád sem áll jól!". Bezzeg az én jó anyám nem tett ilyet, nem hívott vissza a kapuból. Egyedül öltöztem, ahogy tudtam. Ha kérdeztem is, hogy jól áll-e a ruhám, nagy igennel válaszolt; többször oda sem nézett szegény. 16