Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

játék. Volt olyan ügyes fél. hogy egész idő alatt végig ütött az első csapat. Ha a kutyák ügyetlenek voltak, nem tudtak jól szaladni az elütött labda után, vagy ha nem tudtak célbadobni, hogy kiüssék az ellenfélt, bizony elkutyáskodhattak egy ideig. Körbeméta Kedves volt még a körbeméta is. Ugyanúgy mértünk vesszővel, hogy ki hová tartozzon. Ez fontos volt, mert így keveredtek az ügyesek és kevésbé ügyesek egymáshoz. Bottal megrajzoltunk egy 15 lépés széles és 20 lépés hosszú téglalapot. Egyik csapat beállt, a másik félreállt. A kívülállók dugdosták egymás közt a labdát. Egynél van a labda, de mindenki úgy tartja a kötény alatt a kezét, mintha nála lenne. Van ugrálás a körben, mert nem tudják kinél van. Egyik sarokból a másikba futnak. Minden ellentag úgy tartja a kezét, mintha ütni akarna, sőt meg is mozgatja azzal a lendülettel, hogy ahhoz ugorjanak, akinél van. Ha kiütnek valakit, az kikerül a játékból, de ha az ellencsapat kiütötte a kör egyik tagját, a többi hirtelen felkaphatja a labdát és leüthet a körön kint járók közül is. Azért, ha egyik a körön kívül állók közül üt, a többi rohan a várba, ahol már nem érheti el az ütés. Itt attól függ a győzelem, hogy melyik csapat az ügyesebb. Futóméta Másik változat a futóméta. Ez is két csoportból áll, mérés szerint. Itt már adják a labdát. Azok közül egy, akik szaladgálnak. A két vár között van egy pihenő vár, kb. a felső várhoz négy lépésre. Ide mindenkinek kötelező bemenni. Csak akkor nem, ha az alsó váron alulra tudja valaki ütni a labdát. Itt ha egyet leütnek, akkor az egész lekerül a porondról. Vagy ha elkapja a szálló labdát, amit egyenesbe ütnek, akkor jön az ellenség nagy örömmel és kiabálja: „levagytok, mi ütünk!" Ezt a pihenővárat szaladónak hívták. Mind a két szélén volt szaladó, akik előbb üttek, beálltak a szaladóba, várták az alkalmat, mikor lehet lefutni az alsó várba. Másodszor csak az üthetett, aki leszaladt és vissza, fel. Egynek fennt kell maradni, hogy a játék folytatódjon. Olyan is volt, aki ütött és nem mert a szaladóból kifutni. Ütni is csak a földre ütött, felvágni nem merte, mert a többiek lekapták. Azután veszekedett rá az egész csapat, akik hozzátartoztak, hogy miatta vesztették el a játékot. Amely csapat ügyes játékosokból állt, azok élvezhették jobban a játékot. Aki ügyes volt, jól elütte a labdát, olyan helyre, ahol nem álltak lest, vagy annak a személynek, aki nem tudta elkapni. Kissé félre ütötte amikor futott, vagyis csellel kanyargott. Hiába vették célba, átsiklott a pálya másik felére. Minden tavasszal olyan izomlázam volt, hogy a lábaim majd lerogytak a fájdalomtól. Duduzás Duduzni is szerettem. Ez is labdajáték. Ezt leginkább fiúk játszották. Gödröt készítettek a földbe és belehelyezték a labdát. Körbeálltak a fiúk. mindenkinél bot volt, amit a labdánál tartott. Volt egy fiú, akit gazdának neveztek, ő figyelte a tevékenykedőket. Kereszteket írt. kinek hány ütése volt. bármelliknek. A gazda zárta le a dudu számolását. Kezdődik a számolás: 1 dudu, 2 dudu, 3 dudu, 4 dudu, 5 dudu. Ezt a számolást a játékosok mondják. Itt nagyot kiált a gazda (bíró): 6 dudu. Erre kiütik a lukból a labdát és egymás ellen Nemzetesdi hajtják vissza a lukba. Egy másik fajtája: Nemzetes labdázás: Szintén van egy gazda a játékosok között, aki felírja sorba a neveket és a 120