Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)
Férgek, szemölcsök kiolvasása Boszorkánytörténetek métlapáton fahamut. Amikor kivágta, betömte zsírral, a zsírt fahamuval behintette, hogy a légy be ne köpje. Két napig lassan jártatta őket, harmadnapra rendbe jött. Erre legalább 12 község a tanú. Mindenki elismeréssel emlegeti. Azt csodálták, hogy meg nem mozdultak az állatok vagy agyon nem rúgták. Ezért az állatorvosok igen prüszköltek, de csinálta, mert őt hívták, nem az orvost, s ő nem is pénzért csinálta. Ügyesen olvasta ki a férget is az állatokból. Jöttek szólni: — ..Feri bácsi jöjjön hozzánk, mert a sertésemben féreg van, olvassa ki." ,.Nem kell odamenni, csak a nevét mondd meg, és hogy hány szám alatt van." Reggel napfelkelte előtt kiment a kertbe, keresett nagy csalánbokrot, odatérdelt, napkelet felé fordult, a csalánt megtörte és a földre csapdolta úgy imádkozott. Mesélték a sertés gazdái, hogy csak úgy peregtek az állatból ki a férgek. Jöttek megköszönni neki. Szemölcsöt vagy ahogy másképp mondják tyúksegget is leolvasott. ha valakinek a kezén volt. Szedte föl az úton a keresetlen kenőcsöt, föl volt neki gyűjtve. Ezzel keresztet írt a beteg kezére, visszakézből. és ráolvasott visszafelé. Ennyit elárult, de az imát nem árulta el. A ráolvasás visszafelé történt: Nem 99, nem 89 ... , nem 19, nem 9, nem 8. nem 7, ... nem 1, semmi. Ügy tartotta, hogy akkor nem lesz érvényes. Igen betartá a törvény szabta utasításokat, amit ő gyűjtött. Minden állatból kiolvasta a férget, de kutyából nem, mert — mint mondta —* akkor többé nem lesz érvényes az imája. Nagyon hívő ember volt, annak ellenére, hogy ilyen érdekes módon fűszerezte életét. Amit látott az apjától, nagyapjától, azt mind átvette, folytatta, sőt ragaszkodva hozzá, szentnek vallotta. Törvényszerűen beillesztette életébe. Nekem elmondogatta, így oktatott. Ha részemre érdekes volt, megjegyeztem, de ellent nem mondtam neki, nem is mondhattam volna. Sokat mesélt a boszorkákról. Szerettem hallgatni, csodás mesélő tehetséggel adta elő. Ebben egyetértettek édesanyámmal. Ki tud nagyobbat, érdekesebbet, sőt félelmetesebbet elmesélni? Édesanyám is sokat mesélt, öt a nagyanyja nevelte, az pedig 1823-ban született. Sokszor rámszólt édesanyám, ha valamit reklamáltam, hogy őt a nagymama tanította és soha nem vitatkozott vele, akkor én pláne ne vitatkozzam, és higgyem el neki, amit mond. Boszorkák igen is voltak, az ő nagyapja saját bőrén tapasztalta. Ezeket az elbeszéléseket ők a néprajzi gyűjtőknek is elmesélték, pl. dr. Gönyey Sándor tanár úrnak. Én most csak megismétlem. Édesanyám úgy állította, hogy az ő nagyapja is erős, magas férfi volt. Legénynek is igen daliás lehetett. Egy lakodalomban volt nagyapa. Ott a főszakácsnő a falu leghíresebb boszorkája volt. Hajnalban — a lakodalomban — régen szokás volt, hogy „patkolták" a lányok csizmáját, meg a menyecskékét is, amikor leittasodtak az emberek és a legények. A menyecskék, lányok pedig „borotválták" őket. A patkolás úgy történt, hogy a fiatal menyecskét megfogták, a lábát felemelték, a csizmapatkót valami ütleggej veregették. Nagy volt a védekezés, a harc, nem valami kellemes egy nőnek, ha a lábát emelgetik, bármennyire vicc is az egész. Igen nagy volt az elismerés, olyan személy iránt, akit nem tudtak lefogni 110
