Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

megpucolt egy finom vékony, hosszú petrezselymet, megmosta, megpaprikázta és feldugta a csekéjébe. Ez a betegség leginkább a herélt lovaknál fordult gyakrabban elő. Azt is mesélte apám, hogy ennek a legjobb orvossága, — ha van rá lehetőség — a birkák akoljába bevinni a lovat. Ott 10 perc múlva pisilni fog. Abban az érdekes és különös gázban és szagban van olyan szer, ami megindítja. Van amikor bezabál, vagy hirtelen iszik a ló, akkor másképp nyilvánul meg a betegsége; félre tartva töri a farkát. Ez bekövetkezhet, amikor dolgozik szegény állat, vagy útközben, ahogy megy. Egyszer ott ültünk a bakon vagy ülésen, látjuk, hogy csavargatja a nyakát, félre töri a farkát és úgy is tartja. Szólt apám: — „beteg ez a ló". Megzavarta úgy kocsiba fogva egy darabon, utána megállt. Figyelte mit fog csinálni. Ha nem szűnt neki, akkor kifogta és úgy kezelgette tovább. Londzsolni szabadon kellett, nem teherhúzás közben. Megnézte a füle tövét is, a kézzel érezhető fülmirigyeket. Ha ezek duzzadtak, jó nagyok voltak, akkor így szólt — egere van néki, azért beteg. Jól meghurcolta, törte, nyomkodta kezével, simán, lassan londzsolt, törte, amíg jobban nem lett a ló. Volt olyan ló, hogy útközben nem is tudott jobban lenni, csak ha az ő megszokott helyére, az istállóba bevezették. Minden ló, ha a jászolát eléri, odakötik, az első dolga pisilni, még akkor is, ha odaki éppen befejezte. Ez mind tapasztalat, amit elmondok. Az én apám erre engem 10 éves koromban már megtanított. Volt amikor mirigykórban voltak a lovak. Torkuk, fültövük bedagadva, bánatosan lógatták fejüket. Ilyenkor nem kapar, nem is hempereg. Olyankor varratott édesanyámmal zsákokból abrakostarisznya-formákat és az üstben főzette a medicinát: árpát, zabot, szénapernyét. Ezt melegen — hogy gőzöljön — kellett a tarisznyába rakni és a fejükre akasztani. Utána egy pici törött borsot és frissen reszelt tormát tett. Egy nap így raktuk, sőt másnap is, állandó váltással, harmadnapra elindult a váladék az orrlukon. Trüszköltek tőle, mint a hörcsögök, sőt az álluk alatt meg is fakadt. Erre azt mondta apám, hogy a csikónak a kehet ki kéne dobni fiatalon. Ha ezzel a kezeléssel nem hányta el a kehet, kehes maradt. A kehesség attól is van, ha olyan ló után iszik, amelyik beteg. Elkapja tőle, ráragad a bacilus, megfertőződik. Sok csikót nevelt apám, általában kettőt egyszerre. Szeretett velük bíbelődni. Ügy beidomította, csak éppen hogy nem beszéltek. Olyan csikója is volt, amelyik befordult patával született. Az orvos azt tanácsolta, hogy üsse agyon. Nem bírt felállni, a csülöknél nem volt az izom kifejlődve. Ezt is felnevelte. Két léc közé helyezte a lábait, olyan sín formában. Dudlizta. Minden nap 10 szem kockacukrot adott neki, egy éves koráig. Olyan szép ló lett belőle, még kaptás sem maradt, vagyis nem szedte kapkodva a beteg lábát, pedig mindenki azt jósolta neki. Harmatos füvet nem volt szabad adni, mert ettől is megbetegedett. Gyönge kukoricától és ettől, a harmatos fűtől kapja az egeret, ami a füle tövénél van. Volt amikor beöntést kellett adni üvegből. Keserűsót, vagy kamillát. Mindig úgy tette, hogy oldalt, a szájából kihúzta a ló nyelvét és ott tette be az üveget, mert így elharapni nem tudta és a lég100