Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
A város megismerésének története (Ikvai Nándor)
A várostörténet iránti érdeklődés a török kor, a Rákóczi-szabadságharc és az 1848-as forradalom gyakori felidézésével kezdődik, főleg az újságok hasábjain (Czegléd, 1878, Czeglédi Független Hírlap, 1889 stb.). Ezeknek a történeti tallózásoknak az elindítója Kajabusz néven írogató Forgács István író, szerkesztő, lelkész volt, akinek hatására ez a stílus szinte napjainkig él. Figyelemre méltó sorozatokat írtak a korabeli lapokba Dobos János, Steiner István, majd a már idézett, a tudományosság igényével dolgozó Hübner Emil ügyvéd, egyházgondnok, újságíró, Oppel Jenő gimnáziumi tanár. A hely történetírás rendszeres jelentkezését a Kossuth Gimnázium évkönyveinek kiadásától (1900—1944) keltezhetjük. Dobos János mérnök 1889-ben tett alapítványa nyomán tíz év múlva (1899) nyílt meg az első osztály. Az évkönyvekben változó színvonalú, de összességében hasznos, kutatáson alapuló írások jelentek meg, amelyek az idézett 1931. évi városmonográfia előkészítői voltak. A gimnázium régiséggyűjteményét már 1902-ben és a további évfolyamokban is ismerteti a Magyar Minerva. A történeti tárgyi anyag gyűjtését a fentieken kívül a városi levéltár is végezte alkalomszerűen. A tanács minden megőrzésre érdemesnek gondolt tárgyat oda utalt. Itt őrizték azt az asztalt, amin Kossuth beszélt, több 48-as ereklyét. Az 1902-ben avatott Kossuth-szobor (Horvay János műve) koszorúszalagjainak megőrzése (nem fértek el a levéltárban) vetette fel groteszk módon a múzeum alapításának gondolatát. Ez 1917-ig várat magára és az időközben a városba került Kossuth Ferenc-hagyaték sem mozdította előbbre az ügyet. Az alapítást követően is csak 1921-ben nyílhatott meg (elhelyezési gondok miatt) a nagyközönség előtt a múzeum. Korai kiadványai szinte teljes egészében a Kossuthkultusz ápolásával foglalkoztak. Gyűjteményei, kiállításai is jórészt a kultuszt szolgálták, bár 1938-ban sürgeti már a helyi lap, hogy a múzeum nem maradhat csak az ereklyék őre. Az 1924-től megindult (főleg kuriózumszámba menő, szakszerűséget is néha nélkülöző) ásatások sem változtattak a profilon. A régiségeket raktári rendben, zsúfolt teremben mutogatták összefüggés nélkül. Uj élet és új tartalom a Gubodi utcai önálló épületben kezdődött, amit a szabadságharc centenáriumára nyitottak meg. Ekkor gyűjtik az első várostörténeti tanulmánygyűjtemény, az 1955-ben kiadott „Ceglédi Élet" anyagát, jó színvonalú cikkekkel. A helytörténet igazi gazdájává 1956-tól, a főhivatású muzeológusokkal, tervszerű munkaprogrammal működő múzeum vált. A századvégi látványos városfejlődés nem feledtethette az árnyékos oldalt, a nincstelenek egyre növekvő táborát, az éppen Cegléden szerveződő tömegét. Negyvennyolc népi forradalmisága így, érdekes fordulattal él tovább. A „Czegléd" már 1884-ben a szocializmus történetéről értekezik, 1890-ben a „gyüttmentek"-ről panaszkodik és a munkások mozgolódásáról ír. 1897-'ben a helybeli születésű Várkonyi István a Vigadóban szervezi a földosztó határozatot először kimondó Földmunkás Kongresszust. 1902-Jben ezek a nincstelenek bérlik a Homokpusztát és ezen a jogon, mint „birtokosok" városi képviselőként delegálják a később hírhedt vöröst, Urban Pált, aki sok kellemetlen órát szerez a tisztviselői karnak. A sztrájkok (bőrmunkások, molnárok, szipkagyáriak, asszonytüntetők) sorozatáról írnak a lapok, ami az öntudatra ébredő munkás-paraszt tömegek szerveződésének jele. A munkásmozgolódások történetét az utóbbi évtizedek múzeumi kutatásai világították meg és tették ismertté. A 19-es várostörténet egy külön, újonnan feltárt fejezete a városnak. Ebben olyan személyek szerepelnek, mint Braun Soma szociológus, a gimnázium tanára, akinek filozófiai munkássága ma is számtalan tanulsággal és példával 9
