Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
III. A város a középkorban és az újkor elején - 3. Cegléd mezőváros a XVIII. századbanés a XIX. század első felében (Novák László)
toságos Uradalmi Tisztség, hogy addig míg az említett Kötelező Levél ezen Városi Tanáts részéről be nem mutatta tik a' folyamodó nevére senki földjét által írni ne méltóztasson." 139 Tehát a ceglédi nemesek nem mentesülhettek a föld használata után esedékes közterhek viselése alól. Különösen sok nehézség támadt a cserék kapcsán, amelynek oka a tudatlanság lehetett. Igen tanulságos Szalay István esete. Ö maga így szólt sérelmeiről 1822-ben: ,,A' Nemesi szabadságnak Törvénytelen sértegetése, sőt letapodására Megyebeli Czegléd Mező Várossában Uradalmi Tiszt Urak, és a' helybéli Tanáts közzé olly nyilvánvaló viszsza élések tsusztak már ez előtti időkbe is bé, a' milyenek a' helyben lakó Nemesek ellen most külömb külömb féle kikeresett szinek alatt még jobban gyakoroltatnak ..." Az ellene irányult, vélt sérelem valós oka az volt, hogy б elcserélte egy szárazmalmát, egy kásamalom szerszámát, 3 paszta szőlejét gunyhóval, 6 db vasas hordót, 2 db kádját, és egy sutut Váróczi András 3 fertály földjével, négy ökrével, egyéb jószágaival. A csere megerősítését — mint a tanács kijelentette —az uradalom csak egy kötelező levél megírása után volt hajlandó foganatosítani, amit Szalay István meg is írt. Amikor azonban kötelezték őt is a teherviselésre, felháborodott; érvénytelennek akarta tekinteni a kötelezvényt, mindván, ,,a' mellyet nem is értettem, velem alá nem Írattatták, 's igy a' jármot a' nyakamba vetették... Én min Nemes Ember a' Váróczi Andrásnak cserébe által adott minden nemű Vagyonomban szabad voltam, attól egyebet mint az engemet illető adót, tartozó adót nem adtam, Váróczi András mint Nemtelen ember azon Vagyonoktol mindenféle praestatiot meg tesz... és így hogy én is a' három fertály Földtől (: a' mint az Uraság Tisztjei akarják:) mindenféle szolgálatokat, — talám még Quartély tartást, forspontozást 's város szolgálatját is viseljem, az éppen Törvénytelen dolog volna." Fellebbezését a vármegye is kénytelen volt elutasítani, azt a döntést hozva, hogy „Tulajdon személyére nézve szabadságában áll kinek kinek a' nemesi szabadságból következő kedvezéstől el állani, minek utánna tehát a' folyamodó az érdeklett urbarialis köz adózás terhe alatt lévő földet a' szerint vállalná fel a' mint az elöbbeni Jobbágy Birtokába volt, és errül tulajdon meg ösmérése szerint is reversalist adott, tulajdon tselekedete ellenére tett kérése az utón tekintetbe nem jöhet, annyival is inkább holott más részrül a' földes urnák sem lehet tulajdona eránt való szabados intézeteit öszve szorítani." 140 A kisnemesek, a tanács és az uradalmi tiszti hivatal közötti ellentétek olykor igen elmérgesedtek. Pl., amikor a személyi adózás alóli mentességet kérték az uradalomtól a nemesek, a tiszttartó a tanács véleményét kérte teherviselésükről és viselkedésükről, így nyilatkozott a magisztrátus: ,,A' kivánt Bizonyító Levél a' Kapu néven nevezendő kevély és fel fuvalkodott Lakosokra nézve ki adattatni rendeltetett." 141 Rendszeressé vált a gyűlölködés. Pl. 1813-ban a katonaállítás idején rontott a városházára Kapu István, s „rettenetes dühösséggel a' nélkül hogy valaki bántotta vagy leg kissebbé meg is sértette volna, nem nézvén a' Helynek szentségét azt ott jelen volt fö Biró 2 ik Biró, s némely Tanátsbéli és Nótárius Urakat minden igaz ok nélkül említeni is illetlen Káromlásokkal a szidalmazásokkal illetni bátorkodott; és azokat rántzigálván, a' felséget illető szolgálatokban is akadályoztatta". Ezért kérte a tanács az Úriszéket, hogy fossza meg földjétől Kapu Istvánt, és tiltassa ki Ceglédről, ami végül is nem történt meg. 142 A nemesek egy csoportja az 1834-es tűzvészkor magát a főbírót gyanúsította meg a gyújtogatással, ami természetesen eleve abszurd dolog volt. 143
