Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 7. A város és környéke munkásmozgalma 1919–1944 (Nagy Dezső)

zeteket kísérelték meg életre kelteni. Nagy gondot jelentett, hogy a Munkásotthont elvették tőlük, s emiatt évekig pereskedtek a város hatóságaival. Ezért egyes vendéglők különtermeiben kíséreltek meg befizetőhelyeket létesíteni. A helyi rendőrkapitány, aki hírhedt „munkásfaló" volt, időnként felkereste e vendéglők gazdáit és engedélyük bevonásával fenyegetőzött, ha továbbra is engedik ia munkások összejöveteleit. E korszakból az Építők szervezetének, a MÉMOSZ-nak az anyagai maradtak fenn viszonylagos folyamatossággal: ezek alapján ismertetem tevékenységüket. A MÉMOSZ 1919 novemberében felhívást intézett a vidéki csoportokhoz Építőmunkás c. lapjában, hogy mielőbb szerveződjenek újjá, s a fennálló terror ellenére végezzék munkájukat. A felhívás időszerűsége helyénvaló volt, de Cegléden huzamosabb időt vett igénybe ia talpraállás. A hatalmát vesztett, megkínzott proletariátus nagy része a szakszervezetekbe húzódva tömörült a nyomor és üldözések ellen. E szervezetek tömegbázist biztosítottak az MSZDP-nek és bizonyos legális lehetőséget a kommunistáknak. 1921 márciusában a MÉMOSZ helyi szervezete bejelenti a polgármesternek, hogy újra megkezdi működését, (amelyet a román megszállás alatt szüntetett be. Alapszabályaikat a belügyminisztériuim jóváhagyta. A helyi csoport alakuló közgyűlése 1922. július 2-án volt Sterbinszky Lipót központi küldött és 67 építőmunkás részvételével. Megválasztották a vezetőséget, de ezt az alispán nem fogadta el, mert a polgármester nem igazolta a megválasztott személyek megbízhatóságát. Több hónapi fellebbezés, huzavona után végül a BM jóváhagyása megérkezett, s így 1922. december 22-én közgyűlést tarthattak, amelyen Czéh János lett az elnök. Indítványozta a munkaközvetítés szakszervezeti létrehozását, a fogságban levő ceglédi kommunisták családjainak segítését, a Népszava előfizetését. Mindezeket egyhangúlag elfogadták. A helyi csoport sorsának alakulásáról, s hatóságokkal folytatott egyenlőtlen harcokról számos dokumentum maradt fenn.

14 Egy másik taggyűlésükön (1922. nov. 5.) bírálták a helyi építőmunkások közömbösségét, s hogy a szervezkedés helyett a piactéren ácsorognak, ezzel megnehezítve a többiek helyzetét is. A jelenlevők megfogadták, hogy széles körű agitációt fejtenek ki a kívülállók megszervezése ügyében. A helyi építőmesterek minden eszközzel védekeztek a szákszervezet munkája ellen, mert ez nehezítette munkásaik kizsákmányolását. Retorziókát alkalmaztak a szakszervezeti tisztségviselők ellen: Szabó Gyulát, mert elvállalta a helyi csoport elnökségét, öt évre kizaflták a munkából, Széli Mihály központi küldött pedig elmondta, ha valahol béremelést kémek — kommunistáknak nevezik őket.

15 Az Építők ezután folyamatosan megtartották közgyűléseiket, amelyen a szakszervezeti munka nehézségeiről, a hatóságok állandó molesztálásáról, a szervezkedés fontosságáról beszéltek. A 20-as évek vége felé enyhültek a hatóságok intézkedései Cegléden, a legális muinkássaervezetek (működését illetően. A helyi építőmunkások 1929. február 15-én tartották újabb tisztújító közgyűlésüket: 16 tagú vezetőséget választottak. A közgyűlésen mintegy százan jeleintek meg, sebből az Építőmunkás arra következtetett, hogy a csoport a fejlődés és megerősödés útjára lépett. A csoport nehézségei azonban még mindig abból adódtak, hogy szervezetük az építőmunkások kisebb részére terjedt ki, s ennek következtében nem tudtak kellő eréllyel fellépni a mesterek ellen: ugyanis memorandumot adtak át a ceglédi építőmestereknek, de azok nem válaszoltak rá. Szaklapjuk azt írja: 391