Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 3. Társadalmi és politikai harcok, irányzatok a XX. század elejéig (Reznák Erzsébet)

az új rendszerben is őt ismerte el irányadóul. Kossuth köszönőleveléből kiderül, hogy sokra értékelte a parasztság bizalmát, kik nélkül nem lett volna európai jelentőségű forradalom 1848-ban. A díszpolgári oklevél „ ... azon hazafias derék magyar város jóakaratának záloga, melynél a nagyemlékű múltam legelőször talált áldozatkész visszhangra a hon megmentésére hívó szózatom, mely azóta is sem a múlt szenvedései alatt soha meg nem ingott, sem a jelen kételyei között irányt soha nem vesztett.. ,".

85 Kossuth halála után is az ő útmutatása szerint alkart a város politizálni, azért választották képviselőül fiát, Kossuth Ferencet, kiben a kossuthi hagyományok folytatóját látták. A függetlenségi pártnak különben is már a kezdetektől biztos körzete volt Cegléd. E hagyományt mindössze kétszer zavarta meg ellenjelölt, 1896-íbain a szabadelvű párti Podmaniczky Frigyes és 1902-ben a szocialisták jelöltje, Goldman Adolf.

86 Ök azonban eleve reménytelenül indultak Kossuth Ferenc mellett. A Kossuth iránti tisztelet leglátványosabb és legmaradandóbb emléke a turini út volt.

87 Az 1876-ban meghalt Simonyi János képviselő helyére a ceglédiek egyhangúlag Kossuth Lajost választották, mit az alábbiak szerint tudattak Kossuthtal: „... midőn okunk van azt hinni, hogy bizonyos magasabb körökben a kormányzó úr által kifejtett nézeteikkel, és a magyar nemzet érdekeivel ellenkező politika követtetiik, mi az első alkalmat... felhasználjuk arra, hogy a magyar nemzet közvéleményének egy újabb nyilvánulása által azon politika mellett tüntessünk, melyet kormányzó úr és vele az egész magyar nemzet magáénak vall".

88 Kossuth — ki magánúton szerzett értesülést a ceglédi eseményekről — levélben, táviratban, sőt a képviselőházba címzett hivatalos levélben tiltakozott a megválasztás ellen.

89 A ceglédieknek pedig udvariasan, de szemrehányással írta, hivatkozva a ceglédi levél általunk is idézett részére: „A decz. 25-Jkén írott levél természetesen csak a választás után juthatott kezemhez, máskülönben szabadságot vettem volna magamnak megkérni Czegléd választó polgárait, találjanak politikai nézeteiknek — minden bizonynyal kívánatos — kitüntetésre más oly módot, mely nem volna maga után azon sajnos következtetést, hogy Czegléd képviselői széke a jelen válságos viszonyok közt egy újabb választásig üresen marad."

90 Nem ez volt az első eset, hogy Kossuthot képviselővé választották, mi ellen nemegyszer a tőle szokatlan durvasággal tiltakozott.

91 Hogy a ceglédiékkel mégis udvarias volt, abban közrejátszhatott az, hogy a megválasztásában saját politikáját látta igazolva, még akkor is, ha választói abból csak az ellenkezést ismerték föl tisztán. Bár az út eredeti indítéka megszűnt, a ceglédiek mégis fontosnak tartották tiszteletüket személyesen kifejezni. Űtjuk természetesen diadalmenet volt, hisz ha nem is az egész nemzet, de a társadalom alapját képező parasztság véleményét fejezték ki. A budapesti fogadtatásról az egyetemi ifjúság gondoskodott — és Thaisz Elek rendőrfőkapitány, ki minden hangos demonstrációt igyekezett megakadályozni — sikertelenül. Félve a tüntetésektől, rendőrkordonnal körülvéve, megalázó módon, bűnözőkhöz hasonlóan kísérték végig a küldöttség tagjait a főváros utcáin, s bár a függetlenségi párt nem akarta „pártszempontból tekinteni" a küldöttséget, jeles képviselői mégis részt vettek a fogadtatáson. A nevezetes találkozás napja 1877. szeptember 24-e volt. Dobos János ref.

92 lelkész, a küldöttség vezetője szépmívű beszédében benne volt Kossuthot hazaváró magyar parasztság érzése és szándéka: „Egy alföldi földmívelő magyar