Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 3. Társadalmi és politikai harcok, irányzatok a XX. század elejéig (Reznák Erzsébet)

szembe kellett néznie, ezért egyetlen megélhetési forrását, saját könyveit igyekezett fölhasználni pénzszerzés céljára. E keserves és szerencsétlen ötlete azonban nem vált be, egyetlen könyvén adott csak túl, odaajándékozta azt egy segítséget adó ceglédinek. így aztán, ahogy öngúnnyal írja saját magáról: „Heverő úe. Gazdasági felügyelő. Néptanító. Mindenes cseléd. Könyvíró. Napszámos" minőségben tartózkodott a városban.

25 Csak együttérzéssel szólhatunk erről a két ceglédi évről, arról, hogy Kossuth városa ily közömbösen bánt a 48-as nemzedék kiváló tagjával. De látnunk kell azt is, hogy Táncsics alapjában véve helyes és jóakaratú tervei sem mentik föl alkotójukat a naivitás, jóhiszeműség és a realitástól való elszakadás alól. A város kizárólagos iránynak a Kossuth által, az ő nevében kijelölt utat fogadta el. 1877, a turini út éve nevezetes esztendő volt a város életében. A hagyományteremtő, máig emlékezetes, a 48-as eszmék jegyében a város egész társadalmát összefogó demonstráció után, (amelyről később lesz szó), az ellentétek súlyos zavarokat okoztak a város életében, különösen az 1877—1887-ig terjedő időben. Ez idő szerint komoly ellenségeskedés, összeférhetetlenség támadt a város vezetői között, különösen a polgármestert támadták sokan. B. Molnár Sámuel, aki 1878 óta viselte ezt a tisztséget, a függetlenségi párt helyi szervezetének elnöke, a turini út egyik kezdeményezője volt, rövid ideig (1877—1878) б képviselte a várost az országgyűlésben. Ismert személyiség volt a városban, sokféle társadalmi tisztség viselője. B. Molnár tipikus megtestesítője volt a mezővárosi polgárnak. Eredetileg református gazda volt, annak a rétegnek a tagja, mely régtől fogva irányítója volt a városnak. Amint azt képviselő-testületi felszólalásaiból megállapíthatjuk: kemény polgári öntudattal (és sok jó javaslattal) követelte és vette ki részét a város ügyeinek irányításából, de paraszti gőggel tartotta magától távol ellenfeleit, kik között jó néhány személyes ellensége is akadt. „... olyan egyéniség Cegléden... akivel szemben a rokonszenv kacérkodik az ellenszenvvel."

26 Ezt a véleményt azzal magyarázza a szerző, hogy a B. Molnárhoz hasonló ember nem képes „simulni", „alkalmazkodni", hanem a maga útját járja. Hogy ez az út nem volt mindig jól választott, azt a későbbi események mutatták meg. A városi tanácsbeli ellenzék — kik között ügyvédeket, tanítókat találunk — minden áron meg akart szabadulni a polgármestertől. Erre kiváló alkalom kínálkozott 1883-han, amikor a városi pénztárvizsgálat során talált szabálytalanság miatt (2761 forint 92 kr. felesleg volt a kasszában) a közgyűlés felfüggesztette állásából és fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellene.

27 Azonban a tanács e szokatlan határozatát sem a megyei törvényhatóság,

28 sem a belügyminiszter nem hagyta jóvá, ki egyszersmind komolyan rosszallta is a városi tanács eljárását, az önkormányzati joggal való visszaélésnek minősítve azt.

29 Végül a felmentő vizsgálat után a tanács is kénytelen volt visszafogadni polgármesterét. Hogy mindezt nem a legnagyobb készséggel tette, azt a szavazatok száma bizonyítja, mellyel ez a határozat megszületett: 80-an szavaztak a hivatalba való visszahelyezés mellett, 77-en ellene (4-en nem szavaztak).

30 Ez a döntés sem vetett azonban véget a pártoskodásnak. „ ... a város főbb hivatalnokai meghasonulva nagy dühvel törnek egymás ellen; a bank alapításánál egész a végletekig jut a gyümölcstelen civakodás: üres, lármázó fejeik emlegetnek »zsidópártoV (tehát kell lenni „nem zsidó pártnak" is) — írta a Czegléd című újság a városi állapotokról.

31 270