Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 2. A város a jobbágyfelszabadulástól az első világháborúig (Kocsis Gyula)

hagyják trágyázás nélkül. A harmadosztályú szántóba a kétszeres helyett rozsot vetettek. Néhány évvel később, 1860-ban a tanács már jelentheti a felsőbb ál­lamigazgatásnak, hogy „ ... néhány évvel ezelőtt az ugaros termesztés volt szo­kásban, most azonban már a mindinkább érvényre emelkedő okszerűbb gaz­dálkodási elvek tekintetbevételével az úgynevezett 3 nyomási rendszer gyako­roltatik .. ,". 26 A jelentés ellenére 1864-ben a szántó harmadrésze még ugar. (Lásd az 1. táblázatot.) Lényeges tanulsága a fentieknek, hogy 1864-ben, a le­gelőfelosztás évében is még az egész határban, a tanyákon is, általános volt a háromfordulós rendszer, a tanyai földek harmadrészét is ugarnak hagyták. A „kertes gazdák" tehát nem éltek azzal a lehetőséggel, amelyet a tanyák mű­velési kényszeren kívülisége biztosított számukra. 1864-től rendszeresen figye­lemmel tudjuk kísérni a különböző növények vetésterületének alakulását. Ezek­ből az adatokból is kiolvasható, hogy a ceglédi határban szinte kizárólag ga­bona- és kukoricatermelést folytattak. A dohány, a burgonya, a répa és a ve­tett takarmányok területe egész korszakunkban nem érte el az összes vetéste­rület 10%-át. Az ugar fokozatos megszűnésével, nagyjából egyforma arányban vetettek őszi és tavaszi gabonát, illetve kukoricát. A kétszeres, mint korszerűt­len, eladhatatlan termény a századfordulóra kiszorult a művelésből. A takar­mánynövények közül a kukorica és az árpa vetésterületének nagyarányú nö­vekedése következtében a zab vetésterülete minimálisra csökkent. A ceglédi mezőgazdaság hagyományos, szinte kizárólagosan gabonatermelő jellege nem változott, a vetett takarmányok és az ipari növények alig terjedtek el. A vál­tozást, a fejlődést csak az ugar fokozatos megszűnése, illetve néhány korsze­rűtlen gabonafajta elhagyása jelentette. 27 (Lásd az 1. táblázatot.) Az első világ­háború idejéről fennmaradt részletes, de sajnos csak a határ néhány részéről fentmaradt vetésterület-statisztika alapján arra lehet következtetni, hogy a bur­gonyát főleg a határ déli, homokos részén, a felosztott legelőkön termelték. A fent elmondottak nagyobbrészt érvényesek voltak a 100 holdon felüli gaz­daságokra is. (Ezeknek száma Cegléden egyébként is csekély volt.) Az 1914­ben készített (az ekkor létező 12 közül), három 100 hold feletti gazdaságot érintő vetésfelmérésből láthatjuk, hogy ezeknél is a szemtermelés dominált, az összes többi növényt a birtok területéhez képest elenyésző mértékben termel­ték. A ceglédi hírlapok hasábjain az 1880-as években már sűrűn jelentek meg olyan cikkek, amelyek sürgetik a mesterséges takarmány- és ipari növényter­melés bevezetését, mint a mezőgazdaság és a gabonakereskedelem pangásának ellenszerét. Az újságban is közzétett javító szándék ellenére a vetett takarmányok te­rülete igen alacsony volt, ritkán érte el az 500 holdat. 1914-ben takarmányré­pát elvétve termesztettek önállóan. Többnyire nem főterményként, hanem a kukoricával vegyesen. Vetésterületét 90 kh-ra becsülték. Csalamádét a már be­takarított egyéb termény helyére vetették, eredeti csalamádévetés csak igen kis területen volt. A lucernát 1 holdnál kisebb darabokban vetették, területe mint­egy 80 hold volt csak. A cukorrépa termesztésére az első próbálkozások 1889­ben voltak. Ekkor a cukorrépa-termesztést propagáló Jász—Nagykun—Szolnok megyei gazdasági egyesület felhívására 4 ceglédi gazda vállalkozott átlagosan 200 négyszögölön a termesztéssel. A selypi cukorgyár a már meglevő üzleti kapcsolatra hivatkozva akarta leszerződtetni a ceglédi termelőket 1893-ban, 1900-ban pedig az állomáson mázsaházat akart létesíteni. 28 Az országos átlagokkal 1875-ben tudjuk összehasonlítani a ceglédi adato­kat. Szembetűnő, hogy Cegléden a búza és a zab vetésterülete jóval kevesebb, 228

Next

/
Oldalképek
Tartalom