Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
IV. A kapitalizmus kora - 2. A város a jobbágyfelszabadulástól az első világháborúig (Kocsis Gyula)
keresztül 6 öl szélességű utat nyitnak a „vaspálya udvarhoz". (Ez a mai Rákóczi út Széchenyi úttól északra eső része, az uradalom magtára a volt Vigadó elődje.) A városnak az az óhaja, hogy a 8 vízimalom működéséhez szükséges víztárolók mintegy 123 holdnyi területét ne számítsák bele a város illetőségébe, nem teljesült. A legelőelkülönözés költségeit az uradalom viselte, a város igásés kézinapszámmal volt köteles közreműködni a munkálatokban. 12 A városnak jutott legelőilletményt néhány esztendő múlva birtokarányosan kiosztották a lakosok között. Az uradalom a neki jutott részéken pedig túlnyomórészt bérleti gazdálkodást folytatott, amíg a város a XX. század elején apránként meg nem vásárolta az uradalmi birtokrészeket. 13 Ennek folyamatát a későbbiekben ismertetem. Az 1860-as évek elejére a város birtokos lakossága számára úgy tűnhetett, hogy a hosszas egyezkedések után, súlyos anyagi áldozatok árán, de végül is szerencsésen sikerült megszabadulni a volt jobbágyokat terhelő feudális maradványoktól. A kiegyezés utáni évek azonban keserű csalódást hoztak a város számára. A vallásalapítványi uradalmak a felállított kultuszminisztérium hatáskörébe kerültek, amely felülvizsgálta a velük kapcsolatos gazdasági ügyeket. Ennek a vizsgálatnak lett a következménye a több éves békés birtoklás után indított úrbéri per, amely talán nem csekély mértékben magyarázza a város következetes ellenzéki magatartását a dualizmus korában. A felülvizsgálat során a gazdasági szakemberek különböző hiányosságokat vettek észre. A legfontosabb az volt, hogy a ceglédi jobbágytelek jóval nagyobb lévén az országban szokásosnál, utána nem 1 ft, hanem 6 ft cenzust fizettek a jobbágyok, de az uradalom csak egy forint után kapott állami kármentesítést, valamint a tized és kilenced utáni kármentesítés összege sem igazodott a jobbágytelek nagyságához. Hamar Pál királyi ügyigazgató jelentése szerint az örökváltsági egyezkedések, legelőelkülönözés során az akkori tisztviselők elmulasztották a törvényesen megszabottnál nagyobb jobbágytelkeik utáni maradványföldválság (mintegy 350 000 ft (tőke és ugyanennyi kamat) követelését, elmulasztották a határban szétszórtan fekvő uradalmi birtokok tagosítását, beleegyeztek a maximális nagyságú legelőilletmény kiadásába, ezeken kívül több apróbb mulasztást is elkövettek. Báró Eötvös József elrendelte az uradalom követeléseinek megtéríttetését, rendelete alapján 1867-ben az uradalom a maradványföldek, irtás- és foglalásföldek kinyomozása és a tagosítás ügyében Cegléd város úrbéres birtokosai ellen 18 évig tartó úrbéri pert kezdett. A pert mindjárt az elején a Pest megyei alispáni bíróság előtt elvesztette, majd pedig fellebbezés után a királyi tábla előtt is. További fellebbezése folytán a királyi kúria megadta a jogot az uradalomnak a maradványföldek felmérését, kinyomozását elvégezni. A kúria ítélete alapján végrehajtott határfelmérés nyomán az uradalom a volt jobbágyok tulajdonában levő földek kétharmada, 24 400 (1100 négyszögöles) hold után 462 773 forint maradványföldváltságot követelt. A város megpróbálta kihúzni az ügy méregfogát úgy, hogy bérelni, majd megvenni szándékozott a város határában levő összes uradalmi birtokot. 1873-ban beadott javaslatukat azonban nem is tárgyalták. Időközben egy mellékper is folyt arról, hogy ki köteles a határfelmérés költségeit viselni. Ezt a pert kúriai döntés alapján a város elvesztette, viselnie kellett a határfelmérés mintegy 1500 forintnyi költségeit. A város, amely a XVIII. század eleje óta gyakran találta magát szemben jogtalan földesúri igényekkel, most is elszánt harcot kezdett érdekei védelmében. Az úrbéres lakosságból „Perfelügyelő Százas Bizottságot" hozott létre és hol szívós alkudozással, hol pedig határozott fellépéssel, nagy 222
