Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Besics Beatrix: Az eredetmonda feldolgozásai Székely Bertalannál és a „Gödöllői iskolában”

van egy külön kis rajz, melynek szövege „original", föltehetőleg ezt tartotta a jó elképzelésnek, ez is hasonlít leginkább a színes kartonhoz. Változott a komponálásmód Székely korábbi falképeihez képest is, melyeken az osztatlan képmező alkalmazása többnyire nem valósult meg. Itt az egyes jelenetek egyrészt a legnagyobb mértékben alkalmazkodnak a terem építészeti környezetéhez, másrészt a tematikailag egymással összefüggő, nagy egységes falfelületeket elfoglaló falképek egyfajta kontinuáló ábrázolássorozatot adnak. Komponálásmódja táblaképeihez képest is megváltozott, melynek oka részben az új technika és feladat volt. Korábbi táblaképein az egyes alakok kapcsolata érdekelte, az, hogy miként lehet általuk a cselekmény drámaiságát leginkább kifejező együttest létrehozni. A formai sűrítés érdekében szoborszerűen zárt egységeket, úgynevezett gruppokat teremtett.

26 Ezt a komponálásmódot váltja föl a késői falképeire jellemző ritmikus elrendezés. Ez a ritmus a színfoltok, vonalak, formák egyenletes, rendszeresen ismétlődő váltakozásából adódott, A vajdahunyadi sorozat stílusát illetően a kartonok esetében a legtöbbet használt megállapítások a „formai leegyszerűsödés", „monumentalitás", „hangsúlyozott vonalritmus", „ornamentális jelleg". Ezek valóban jellemzőek rá, és részben összetevői is az ábrázolás síkszerűségének, linearitásának. Minden egyes jelenet jól elkülöníthető részekből áll: mindenekelőtt kézzelfoghatóan érzékelhető számunkra a fal síkja, melyet szőnyegszerűen borít el a virágos-indás ornamentika. Ezen az alaprétegen mint ráhelyezett újabb réteg, körülvágott kép, úgy helyezkedik el a figurális kompozíció, valamint annak további rétegei. A tájképi motívumok és a környezet jelzésének más eszközei ismét újabb réteget (esetleg többet is) alkotva jelennek meg előttünk. Érdekes módon mindezek ellenére mégis tud teret teremteni Székely, az egymásra helyezett dekoratív rétegek közötti viszony által. Egyfajta színpadteret hoz létre, és ezen belül elemezhetőek és különíthetőek el a sík rétegek. Vagyis kelt bizonyos illúziót, az összes réteg kulisszaként, díszletként funkcionál. Ez az oka az ábrázolásmód stilizáltságának is: a cselekményt mozdulatokra, s azokat alapelemeikre, vonalakra bontja, és ezeket fűzi össze újra önkényesen, saját gondolati céljának megfelelően. Kétségtelenül talán a legtalálóbb Divald Kornél jellemzése: „Székely Bertalan falképein szintén törekszik stylusra, ezt azonban nem rég letűnt korok primitív formáinak, naiv felfogásának mesterkélt visszatükröztetésében keresi, hanem festői eszközeinek a technikához mért leegyszerűsítésében, a mi hajlott korában páratlanul eredeti és költői felfogással párosul. Bármint elzárkózott is Székely a világtól, a modern művészet színezésbeli elvei nem maradtak rá nézve hatás nélkül, ha képein mindig ezek lineáris elemeire esik is a hangsúly."

27 Valóban, a dekoratív festésmód egyszerűséget jelentett — és ilyen értelemben elfogadható a formai leegyszerűsödés — s mint ilyen, előbb Morris és Ruskin, majd az általuk elindított folyamat követőinek hitvallásává vált. Hogy ennek megjelenése Székely életművében menynyiben illethető a szecessziós kifejezéssel, mint ahogy ez gyakran előfordul, kérdéses. Lyka Károly és Bernáth Mária szecesszióelemzései, értelmezései szolgálnak e szempontból legtöbb tanulsággal.

28 Bernáth szerint a szecessziós stílus egyik alapvető jellemvonása a vonal, a kontúr új szerepe. A kép felépítése már csak síkokból és vonalakból áll. A szecesszió eltér a „hű" természetábrázolástól és az ornamentikának lényegbevágó szerepet juttat. Ezek a vonások Székely falképeire is jellemzőek, annak ellenére, hogy azok korántsem mondhatóak szecesz58 •