Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Gergely Attila–Gergely Attiláné: Kiállításlátogatás és művészetfeldolgozás a szentendrei gyűjteményekben (művészetszociológiai felmérés)

3.3. A kiállításlátogatás mérlege az adatlapfelvétel tükrében Jóllehet, a teljesebb mérleg csak a kérdőíves információ elemzése után lesz megvonható, nem kétséges, hogy alapvető módon a kulturális tartalom kérdésébe vág, milyen szerepet játszik a szóban forgó kiállítások látogatása a társadalmi rendszer egészének kulturális szerkezetében. Ennek a szerepnek a jellemzőit neveztük korábban a látogatások kulturális tartalma „külső mérlegének", s ennek felállítására teszünk kísérletet a kérdőlapos felvétel alapján eddig végzett főbb megfigyeléseink összegezésével. A művészeti közművelődés különböző formáinak és alkalmainak kulturális tényként való értékeléséhez az első megválaszolandó kérdés az, hogyan minősíti ezeket abban a teljes műveltségi struktúrában játszott szerepük, amelynek a szó kulturális értelmében intézményeit alkotják;

19 azaz: hogyan minősíti őket annak a kultúrának az össz-szerkezete, amelyhez tartoznak, s hogyan minősítik egyben maguk is azt a kulturális egészet, amelynek elemeiként működnek. Az eddig ismertetett összefüggések tanúsága szerint a társadalmi és műveltségi struktúra elemei elválaszthatatlanul egységet alkotnak; más szavakkal, az előbb feltett kérdést átfogalmazva, ez azt jelenti, hogy a kulturális szerkezet egészében teljesített funkciójukat döntő módon éppen az minősíti, hogy a társadalmi struktúrában elsődlegesen kiknek, mely osztályoknak, rétegeknek, társadalmi csoportoknak az intézményeiként működnek. A társadalmi működést annak kulturális színvonala, a kulturális struktúra jellegét perdöntőén annak társadalmi funkciója fémjelzi. Ez a nyolc szentendrei kiáljítás esetében — ha csak egy első közelítésben is — egyértelműen leolvasható arról a diagramról, amelyik társadalmunk szerkezeti térképén különböző bontásokban jelzi, hogy — a rendszer egészén belül — elsődlegesen milyen kulturális, illetve szubkulturális típusok újratermeléséhez milyen mértékben működnek infrastruktúraként, szolgálnak mintegy „tartozékképpen"' ezek az intézmények, s egyúttal melyek azok a társadalmi csoportok, amelyek, jóllehet a központi alapokhoz való hozzájárulásukon keresztül szintén viselik az intézmények fenntartásának terheit, kulturális jellemzőikkel részben vagy egészben kiesnek azok rendszeréből. A 2. ábra a korábbiakban közölt esélymutatókat összegezi; a feltüntetett .távolságok az előzőkben követett módon azt képezik le, hogy átlagosan hány esztendőnként juthatnak el a kiállításokra a megfelelő 1980-as látogatási számok mellett a különböző kategóriák képviselői. A távolságok abszolút hosszához a látogatásstatisztikát korrigáltuk; úgy vettük, hogy egy-egy látogató az év folyamán legalább két kiállítást megtekintett; az eredmény így is minden bizonnyal kedvezőbb a valóságos tényállásnál:: valószínű, hogy az átlagos^ látogató több mint két kiállításra ment el, s a számítások eredménye a külföldi látogatók adatait is hazaiként tartalmazza. így bár a távolságok abszolút mértékei minden bizonnyal kedvezőbb képet adnak a ténylegesnél, az esélyarányokat a diagram megbízható módon ábrázolja. Az ábrából kitűnik, hogy a kiállítások elsősorban a szellemi foglalkozású, felső iskolai végzettségű, 20—40 éves, mezőgazdaságon és iparon kívül dolgozó budapesti, általában városi itársadalmi csoportok kultúrájának tényét képviselik; gyakorlatilag elenyésző a látogatási esélye a 8 osztálynál kevesebbet végzetteknek, a mezőgazdasági dolgozóknak, a szakképzettség nélkülieknek, a Szabolcs—Borsod—Hajdú megyében, ill. a falun lakóknak, a nyugdíjasoknak, 156