Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)
Szentendreiek - Losonci Miklós: Boromisza Tibor festői életműve
kezett Nagybányára, 1903-ban. Mi van eddigi tarsolyában? Egy olajkép Trieszt kikötőjéről, melyet 1900-ban festett. Még valami. Az egész látóhatár vizsgálata. Boromisza Tibor egyrészt elfogadta Ferenczy intelmeit, nyaranta Nagybányán dolgozott, de másrészt már ekkor erősen vonzódott a népművészethez, sőt 1904-es római, 1906^os párizsi tanulmányútja során számba vette az európai törékveséket is. A párizsi út két dolgot jelentett számára: Medgyessy Ferenc barátságát, és azt, hogy véglegesen szakított a íszobrászaittal. Nagybánya felnyitotta Boromisza Tibor szemét. Intim érzékeny seggeli örökítette meg a Zazal patak nagy fák közötti kanyargását és a már ekkor nyilvánvaló szociális együttérzéssel érinti a nagybányai kapálókat Miilet ösvényén, de már a maga eszközeivel. Rómát, Párizst, Münchent és a saját tájait bejárt tapasztalatával idézi a nagybányai piac hóban veszteglő szekereit, a bátyus gomolyt, a lovakra pokrócokat terítő parasztokat, a piac kedves áramlását, nyüzsgését. Franciás könnyedség és hiánytalanság hatja át ezt az 1908-ban, festett képet, a szegénység itt nem olyan nyomasztó, mint az azonos időpontban teremtődött „Hét krajcár"-ban, Móricz Ady csodálkozását kivívó mesterművében. Azonos időpont, más műfaj, a valóság két rokon, de mégis eltérő szelete; két művészetté nemesedett kordokumentum. Később is előszeretettel idézi a nagybányai vásárt, a város környékén megfigyelt felhős tavaszt, a füzes között elterülő kaszálókat, a lombozattal dúsított parkot, hegyi patakot; borús időben. Minden érdekli a megörökítés festői szándékával. így válik festménynyé a nagybányai térzene, idilli pillanat. Boromisza Tibor munkásságának első fejezetét, nagybányai korszakát Hevesy Iván 1922-ben kiadott monográfiája elemzi szabatosan. Ő úgy vélte, hogy Boromisza a barbizoni irányzat Rousseau^ágához tartozik, őt folytatja romantikus vonásokkal. Szerinte Boromisza Tibor fejlődésében a döntő mozzanat 1906-ra esik, a részletek nagyvonalú elhagyásával ekkor jut önállósághoz. Más értelemben, más stílus és minőségi kategóriában ez az időpont megegyezik Ady és Picasso végleges önmagára ébredésével. Hevesy helyesen állapítja meg, hogy Boromisza ez idő tájt véglegesen kialakítja az organikus képet, s a finom vonala és színkezelésben japán hatást vél felfedezni. Egy bizonyos, az, hogy az 1913-ban keltezett „őszi napsugarak a tónál" c. képének rendezett fénysugarai jó tíz évvel megelőzik Egry ilyen irányú, „Isola Ве1!а"чп és a Balaton mellett érzékelt, megfigyelt, képpé átköltött látomásait. Ez az egyik és nagyon sikeres kezdeményezése, mely eddig rejtve maradt művészettörténetünikben, de tény, jelentős előkészület Egry remekműveihez. Hevesy is jól figyeli meg azt, hogy Boromisza Tibor 1910-es nagybányai képein egy irányból érkezik a fény; adalék, nyitány, készülődés Egryhez, mert később Boromisza abbahagyja ezt a festői módszert és megoldást. A munkástéma közelíti őt későbbi munkásmozgalmi tevékenységéhez. Hevesy Iván így ír nagybányai képeinek ezen, sorozatáról: „Megfesti az aranyzúzótelep munkásait, a kőzúzó munkásokat, a kavicsrostálókat és kavicsbányászokat. A háttér mindig hegyek nyugodt hullámvonala, az előtér csupa mozgás és csupa ritmus." Ez a kettősség, a kettősség egysége, nyugalom és dinamika jellemzi a „Megzavart disznóvásár"-t és az 1914ben festett „Talicskások"-iat is. Egyik bibliai tárgyú képének, főalakja Tersánszky Józsi Jenő, akivel barátsága mindvégig töretlen maradt. Nagybánya azonban Hollósy távozása után is újra két pártra szakadt 1907-ben. Boromisza Tibor a fiatalok képviselőjeként az új korosztály jogait követelte. így került szembe Réti Istvánnal. Boromisza Tibor a nyitottság híveként felismerte a művészet társadalomalakító erejét; szóban, írásban hirdette ekkor minden új 116 •
