Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Hegyi Lóránd: Gondolatok Bartók zenéjének és Korniss festészetének szellemi kapcsolatáról

STUDIA COMITATENSIA 10 Szentendre, 1982. Tanulmányok Pest megye múzeumaiból GÖDÖLLŐIEK, SZENTENDREIEK (művészettörténeti tanulmányok) HEGYI LORÁND: GONDOLATOK BARTÓK ZENÉJÉNEK ÉS KORNISS FESTÉSZETÉNEK SZELLEMI KAPCSOLATÁRÓL (Korniss Dezső kiállítása Szentendrén) A Bartók-centenárium évében szép számmal tartottak Bartók-konoertéket, -megemlékezéseket, szakértők és előadóművészek elemezték Bartók életművét, zenéjének általános kultúrtörténeti jelentőségét. Kétségtelen, hogy Bartók a XX. századi magyar kultúrtörténet egyik legkiemelkedőbb személyisége, egyben a modem zene egyik legfontosabb mestere, aki körül máig sem csituló viták zajlanak, akinek eltérő korszakait oly sokan és sokféleképpen; értelmezik, s akinek életműve legalább olyan centrális jelentőségű a magyar kultúrában, mint mondjuk Ady, Babits és József Attila költészete. Kevésbé behatóan foglalkoztak Bartók képzőművészeti hatásával, illetve azzal a problémakörrel, hogy a hallatlanul gazdag bartóki életmű mennyiben tartalmazott olyan jelentéseket, illetve olyan esztétikai programot, melyben a képzőművészet is saját rokon törekvéseit ismerhette fel. Nem tisztán zenei programról van itt szó, hanem sókkal inkább a modern zenei nyelv kialakításának elképzeléseiről, a tradíció és a modern művészet kapcsolatáról alkotott nézetekről, a nemzeti és az egyetemes kultúra viszonyáról. Korniss Dezső szokatlan, tematikus kamarakiállítása a szentendrei Művésztelepi Galériában erre a kérdéskörre irányítja figyelmünket. Kiállításának darabjai a művész eltérő alkotói korszakaiban születtek, a meglehetősen sokféle — ám a személyiség sajátos plasztikai formálóerejének jellegzetes és egyéni szemléletét hordozó — stílustörekvést reprezentálnak. Közös bennük — időtől és stílussajátosságoktól függetlenül — a bartóki művészethez való bensőséges szellemi kapcsolódás, azaz esz:tétikai-világszemléleti-etikai rokonság, mely Korniss egész művészetét áthatja. Korniss Dezső immár több mint fél évszázados életműve — melynek egy részét bemutatta az 1980-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezett nagyszabású retrospektív kiállítás — tudatosan épül a Korniss által újra és újra átgondolt „bartóki alapokra". Mit is értünk „bartóki alapokon"? Természetesen ennek a kérdésnek a megválaszolása jelen cikk szűk keretein belül szükségképpen vázlatos lehet csupán; e kérdés kiváló szakértőinek munkái többnyire hozzáférhetők az érdeklődő számára. Nem térhetünk ki — e sorok írójának nem is szakterülete — a bartóki zene elemzésére, legfeljebb hivatkozhatunk néhány fontos Bartók-interpretációra. Azonban nem kerülhetjük meg a történelmet. Amikor Korniss és az 1925 és 1929 között vele együtt tanuló főiskolás társai, Trauner Sándor, Képes György, Schubert Ernő, később pedig Hegedűs Béla, Vajda Lajos és Veszelszky Béla arra tettek kísérletet, hogy egy új, komplex, hazai gyökerű, ám az egyetemes modern törekvések, sőt forra107