Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Polónyi Péter: Visszaemlékezések a gödöllői művésztelepre

A szövőműhely vezetői „Kriesch olyan ember volt, ha valamit elkezdett támogatni, azt egész lélekkel támogatta." (2.) „Kiss Mária Valéria, Kiss Ernő, 48-as honvéd altábornagy leánya volt, egy ked­ves, idős hölgy. A szövőiskola vezetője és egyik alapítója. Felszólította a növendéke­ket, hogy őt csak néninek szólítsák. A nénike fekete bársonyruhát és fekete csipke fej kötőt viselt, igazi nagyasszonyi fejkötőt. Ehhez az öltözékhez sötétkék festőkötényt hordott, rózsaszín vagy piros zsinórral nyakába akasztva. A kötényen 10 cm nagyságú monogram volt, K. M. V. betűkkel, piros hímzett virágok között." (3.) „A Frey Rózsa volt a technikai vezető, és a Krieschtől kapta az utasításokat... volt Zomborban egy festőművész, rajztanár, Juhász Árpád, aki a Frey lányokat raj­zolni tanította, aki különben tagja volt a gödöllői kolóniának... a Frey lányok bol­dogan jöttek ide, és a szőnyegszövés minden formáját tökéletesen megtanulták... Nagyon lelkesek voltak ezek a lányok." (2.) „Én nem tartózkodtam az iskolában, hanem bebújtam a kis műhelyembe és al­kottam. Csináltam a másolatokat a szőnyegekről, ill. a kockázott dolgokat. Én voltam az a technikai közbülső fórum, akinek a tervet át kellett dolgozni kockás papírra, mert a kockás papírról olvassa a szövőlány a számokat... Aztán elkezdtem magam is dolgozni a szőnyegszövés vonalán. Először is megtanultam magának a szőnyegszö­vésnek a technikáját. A fantáziám tele volt a magyar motívumokkal, én ismertem ezeket a motívumokat." (2.) „Amikor a háború végén Kriesch Aladár meghalt, Nagy Sándorné Kriesch Laura vette át a szövőiskola vezetését." (9.) „Nagy Sándorné nagyon kedves, bájos asszony volt. Nagy Sándor és a kislányok mindnyájan iparművészek voltak. Tóth Mariska néni, Kralovics néni előmunkások voltak. Ilonka néni, az Országh Ilonka felügyelőnő volt, ő is nagyon helyes volt." (10.) „A Nagy Sándor feleségére, a Pici nénire emlékszem. Mi nagyságos asszonynak szólítottuk. Nagy Sándort tanár úrnak szólítottuk, a Kriesch Aladárt Kriesch úrnak hívtuk." (4.) A szövőműhely légköre „Megható légkör volt; Kriesch és a Nagy Sándor is erősen a tolsztoji eszmék hatása alatt állt. Tolsztoj annyira hatott a Krieschékre, hogy ezeket a szövőlányokat valósággal, mint a lányaikat úgy kezelték. Kriesch számtalanszor elment, leült a szövő­székhez, és mutatta annak a kis tudatlan lánynak, hogy ezt így kell számolni, azt úgy. Mindezt megtette később Nagy Sándor is." (2.) „Másnap a nénike kiadott két zsákot, hogy poroljuk ki... Én azt indítványoz­tam, hogy próbáljuk meg a zsákbanfutást... már bújtunk is bele a zsákba. Ekkor a legnag3T>bb meglepetésemre nyílik a kapu és Kriesch Aladár igazgató, festőművész úr lép be. Kezével félig eltakarta az arcát, és láttam, hogy nevet... Annyira féltem, azt hittem, kiesik a szívem a félelemtől, amikor beléptem az irodába, ahol a nénike és az igazgató úr voltak. Az igazgató úr hozzám lépett és gyengén megcsípte az arco­mat, s csak annyit mondott: Kislányom, ilyet nem szabad csinálni." (3.) „A szövőiskolában békés egyetértésben folyt a munka, minden csak az alkotás és a harmónia jegyében történt." (11.) „Nagyon sokan bizalommal voltak Nagy Sándorékhoz, és elmentek panaszkodni is hozzájuk... ha egy kislánynak az udvarlóját ellenezték a szülők vagy ilyesmi, ak­kor ők meghallgatták. Fölhívták a lakásukra és elbeszélgettek vele. Nagyon kedves, közvetlen emberek voltak." (5.) „Nagy Sándorné úgy szeretett bennünket, mintha a saját gyerekei lettünk volna... Méltóságának szólítottuk őt, de később Pici néninek hívtuk. Nagy Sándor is többször átjött a műhelybe, engem még le is festett." (12.) „Sokszor felvittem a kislányomat, nemcsak én, a többiek is. Nagy Sándorék min­dig mondták, hogy vigyük megmutatni a gyerekeket. Felvitt a lakására, és odaadta a játékokat a gyereknek, ami az ő kislányáé volt." (5.) „Valaki átdobta a szőnyegek fölött a gombolyagot, és pont a fejemre esett. Bor­zasztó érzés volt ez, fogtam, visszavágtam, és betörtem egy hatalmas nagy ablakot. Bejött Nagy Sándorné, kérdezte, hogy ki volt az. Megmondtam neki, hogy én voltam. Kérdezte: miért tetted, Julika? Azt válaszoltam, hogy dühömben vágtam oda. Ejnye, ejnye, mondta." (10.) 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom