Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Polónyi Péter: Visszaemlékezések a gödöllői művésztelepre

ö akkor festette Pesterzsébeten a freskóit. Ez neki amolyan sixtusi kápolnája lett. Ott volt a főiskoláról Imre Pista és egy kislány, aki valahonnan máshonnan jött, ezek segítettek neki festeni. Gondos, réteges vakolást csináltak, a végén márványliszttel tették rá az utolsó réteget, és erre a hófehér alapra ő gyönyörűen, lazúrosán festette rá a képeket. De már a főiskolai időkben meghívott ő engem a házukba, Gödöllőre. Együtt mentünk, ő váltotta meg a jegyemet, mindenben a vendége voltam. Ők „nyerskosztősok" voltak sokáig, de nekem pörköltet adott, és olyan kenyeret, amit maga sütött; ké zikávédarálóval őrölte meg a búzát, és azt mondta, ez így egészséges. Aztán pihentünk egy kicsit, utána aműtermében levő majdnem mindegyik munkáját előhozta nekem. És azt mondta, rám kacsintva, hogy ugye sok tücsköt-bögarat lát maga itt. Olyan képeket láttam, emlékszem, hogy a fű föl volt magasítva, az emberek lekicsinyítve, ezt összehozta egy dimenzióba, a füveken lepkeszárnyak, és valamilyen hernyószínbe öltöztetett figurákra is emlékszem. Aztán volt egy olyan képe is, ami Krisztust ábrázolta, a mellén egy kitárt ajtóval — ilyen szürrealisztikus megoldás volt —, bent pedig egy harangot húzott valaki — egy alak a szívet. Ezek nekem furcsák voltak ; most visszagondolva ez olyan művészet volt, ami akkor nem a mi világunkba tartozott, de mégiscsak jó művészet volt. Mint az a másik képe is, egy gótikus katedrális, amin csupa aktok voltak. Aztán sokáig, a második világháború végéig nem találkoztam véle. 45 után kimentem Rétinével, Nagy Sándor akkor már pátriárkakorban volt. Engem Ábrahámra emlékeztetett. Nem dolgozott már, mindig sóhajtozott. Nem volt elkeseredve, csak azt mondta ; „az bánt, hogy nem tudok festeni, itt van ez a virágcsokor, fesse le helyettem". — Kik voltak azok az évfolyamtársai, akikre Nagy Sándor főiskolai órái mélyebben hatottak? — Volt egy nagyszerű fiú, igen tehetséges volt, de elesett a fronton. Szabados Jenő. 0 otthon a padláson festegetett meg az udvaron, gobelint csinált és freskót, kis méretekben. Ezeknek a technikáját Nagy Sándor óráin sajátította el. — Volt-e más is az évfolyamon, akire erősen hatott Nagy Sándor? — Igen. Dienes István, aki átvette a szecesszionista stílust, ami akkor még nem volt divat, nem úgy, mint most. DÉNES JENŐ •' (A Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető tanára. 1909-ben született, az ausztriai Kobelsdorfban. A Képzőművészeti Főiskolán Nagy Sándor tanársegéde volt.) !*-* Milyen volt Nagy Sándor, mint pedagógus? Milyen volt a tanítási stílusa? — Hát kérem, énszerintem ő a legragyogóbb pedagógusok egyike volt, noha egyáltalán nem volt pedagógus természet. Nagyon keveset beszélt, inkább a mosolyával, a szemével vezetett minket. Amikor odaállt korrigálni egy készülő falképhez, nagyon keveset mondott, ám az mindig ült, még ha fájó volt is. De nem vette el az ember kedvét a munka folytatásától, mert mindig tudott valami enyhítést is becsúsztatni. Mégis azt kell mondanom, hogy véleménymondásában félelmetes volt, még Réti István, a főiskola akkori rektora is félt a Sándor bácsi véleményétől, pedig hát ő а nagybányaiak egyik vezéregyénisége volt, Sándor bácsi egyébként a nagybányaiakat rendkívül becsülte, jó kapcsolatot tartott velük s előttünk is sokszor hivatkozott äz ő művészetükre. Nem a naturalizmusukra persze, hanem természetlátásuk tisztaságára, az érzékletes megjelenítésre, a képek kompozicionális elrendezésének a fontosságára. — De különbségek művészi felfogásban, a nagybányaiak és a gödöllőiek között azért mégiscsak fennálltak. Ennek a szemléletbeli vagy stíluskülönbségnek volt-e valamilyen megnyilvánulása, akár Réti, akár Nagy Sándor részéről? — Réti is más szemléletet képviselt és Nagy Sándor is egy teljesen más szemléletet, de mind a kettő nagy művész volt, és ezt kölcsönösen méltányolták. — Mikor lett professzor úr a főiskolán Nagy Sándor tanársegéde? — Tanársegéddé 1933-ban nevezték ki. De mellé csak később kerültem, amikor ő odajött a főiskolára. — ö kinevezett, rendes tanár volt, vagy csak felkért óraadó? — Felkért tanár volt, és ha jól emlékszem — lehet, hogy tévedek —, csak hetvenéves kora körül kapta meg a rendes tanári kinevezést. -