Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)
Gödöllőiek - Besics Beatrix: Az eredetmonda feldolgozásai Székely Bertalannál és a „Gödöllői iskolában”
mintegy a virág szárából nőnek ki, és maga is az egész együttes központi ornamensmotívumát képezi. Az Attila hazatérése a vadászatról (1908) címet viselő csomózott szőnyeg — előzménye az Attila palotája rézkarc 45 — egzotikus túldíszítettsége és stilizáltsága ellenére is cselekményt ábrázol. Azonban bármennyire is így van, mégsem az esemény a lényeg, hanem elsősorban a környezet bemutatása. A fapalota jelenti a hátteret, bonyolult körvonalaival, dús faragásaival, fantasztikus, soha nem volt külsejével. Előtte sorakozik föl a kíséret és az Attilát fogadó sokaság, szűrbe, népviseletbe öltözve. Kétoldalt a kompozíciót indás-virágos motívumok szövevénye keretezi, egy-egy szűrös alak van elrejtve bennük. Végezetül az eredetmonda-ábrázolás témakörébe szigorúan véve már nem sorolható, mégis ezekkel szoros kapcsolatot tartó művekként okvetlenül megemlítendőek a marosvásárhelyi falfestmények. A Közművelődési Ház (vagy másképpen Kultúrpalota) építése 1911-ben fejeződött be. Az épület minden egyes díszítőeleme egymás hatását erősíti, s ugyanazt az eszmét szolgálja: a magyar (a ezen belül az erdélyi, a székely) kultúrából, népművészetből, múltból merítve egyszerre mutatja be annak nagyságát és szándékozza létrehozni a nemzeti művészet „Gesamtkunstwerkjét". Körösfői Kriesch Aladár nagy szerepet vállalt a kivitelezésben ; ő készítette az egész, belső architektúra dekoratív díszítését, a magyar kultúra apoteózisát ábrázoló mozaikot, valamint két freskót. 46 A két falfestmény témája a népi múlttal kapcsolatos: Székely népmesék és Sámánok körtánca (Sámánok a lóáldozat előtt) cím szerint. Az előbbi olyan tárgyat kísérel meg bemutatni, mely nem a megszokott téma, vagyis egy cselekmény, történet megjelenítése, hanem egy népcsoport szájhagyományban fönnmaradt múltját próbálja meg egy jelenetben összefogni. Az elvont példa természetesen a freskón mégiscsak konkrét kompozícióban csapódik le: a középen egyenes háttal, a klasszikus reliefékre emlékeztető pózban ülő mesélő nőalakot a valóság és az égi látomás figurái veszik körül. Előbbiek népviseletbe öltözött, hétköznapi foglalatosságukba elmerült férfi- és nőalakok, utóbbiak a jobb szélen álló angyalok. A Sámánok körtáncán alkalma nyílik a festőnek mindazokat az ősi múltra jellemző motívumokat (viseletek,, többféle népi rituális szertartás egyszerre történő bemutatása), melyeket maga is gyűjtött, egy koncentrált cselekvés keretében bemutatni. Mégsem ez itt a fontos, hanem az, hogyan válik mindez — lényegében a múlt — egyetlen színes, kiegyensúlyozott, dekoratív kompozicionális egységgé. Kétségtelenül itt ötvöződik legszerencsésebben az elképzelés a megoldással, itt is illeszkedik bele a freskó legjobban a környezetébe, tökéletesen betöltve funkcióját. Bár ez a két utóbbi műve Körösfőinek nem az eddig tárgyalt eredetmondát fogalmazza meg műalkotásban, mégis, talán ezeknél sikerült leginkább a korábbi célokat megvalósítani. Itt maradt legkevésbé a felszínen, s a legjobban tudta megformálni, kifejezni egy meghatározott művön a nemzeti múlt, mítosz megteremtésének, bemutatásának eszméjét. De azt is megfigyelhetjük, hogy éppen ezáltal bizonyosodik be: amit megvalósítani vágyott, az megvalósíthatatlan. S ennek oka az, hogy az eszmei, az elméleti kiindulás téves, időszerűtlen. Ezt a kiindulópontot a műalkotáshoz, a művészethez való viszonyuk, illetve azok funkciójára vonatkozó elképzeléseik jelentik. Székely Bertalan nagy történelmi olajfestményei akkor születtek, aimikor irodalomnak, színjátszásnak, képzőművészetnek egyaránt az volt a célja, hogy vagy a példa erejével önvizsgálatra késztesse a kortársakat, vagy a „régi dicső65
