Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 9. Szentendre, 1980)

Vörös István Pécel–Várhegy kora bronzkori telep állatcsontleletei

nek határozzuk. A nagy méretű, hosszú caninusokkal rendelkező hímsertés-koponyák, illetve maxiiiák hiányát pedig állattenyésztési okokkal magyarázzuk, ti. a fölös hím egyedeket fiatal korukban levágják, és csak a tenyészkanokat hagyják meg az állományban. De ezeknek a koponyáit (sem fiatalt, sem időst) nem ismerjük. A péceli sertéskoponya, valamint a vele összehasonlítható dunaújváros-koszideri [I. árok, a) gödör; ltsz.: 908] és a tiszaluc-dankadombi (IV. szelvény, 3. B. Dél; ltsz: 69.2.84.) nősténysertés-koponyák méretadatait az 1. táblázat tartalmazza. A nősténysertés-koponyák általános jellemzéseként elmondható, hogy a koponyák a neolit-rézkoriakhoz képest hosszabbak és keskenyebbek. A koponya alacsony, masszív, lapos ék alakú. A profilvonal egyenes, az arckoponya keskeny. Az os lacrimale hosszú (44—48 mm) és alacsony (19—22 mm). A könnycsontindex értéke: 1,41—1,73, mely a recens közép- és kelet-európai vaddisznók .könnycsontindex-értékeinek variációs tartományába esnek.

10 Természetesen meg kell jegyezni, hogy csak arányaiban egyezik meg a bronzkori sertés könnycsontja a vaddisznóéval, abszolút méreteiben az utóbbi lényegesen nagyobb. A fogazat rövid, a premolaris és a molaris fogsorhossz egymáshoz viszonyított aránya (Pm/M) eltérő: a péceli koponya premolarisai rövidek (Pm/M-index: 82,85); a dunaújvárosi koponya premolarisai hosszúak (Pm/M-index: 83,34); a tiszaluci koponya premolaris-molaris fogsorhossza az előbbi kettőhöz képest a legaranyosabb (Pm/M-index: 70,58). A péceli sertéskoponya jobb és bal oldali orrcsontja a berettyószentmártoni neolitikus sertéskoponya orrcsontjához

11 hasonlóan „kettős", azaz a nasionintermaxillare pontokat összekötő szegmentális pikkely varrat az orrcsontokat egy oralis és egy aboralis részre osztja ketté. Ló — Equus cabállus L. 4 darab Koponya (6—7. kép) (Pécel IL, ltsz.: Ob—692), intermaxilla-maxilla dext. <4. kép) (Pécel L, ltsz.: Ob—694), összetartozó maxilla sin. (5. kép) et maxilla dext. posterior db (Pécel III., ltsz.: Ob—695), humerus dext. dist. db. Pécel II. 6—8 éves mén koponyája (6—7. kép). Töredékes, az intermaxilla pars nicisivi, a maxilla proc. palatinum anterior vége, a bal oldali os nasale oralis vége, valamint a kétoldali os temporale hiányzik. A homlok egyenes, az orrcsont a lacrimomaxillare oralek vonalában erősen kiemelkedő (7. kép). A koponya magas, az arckoponya orri része keskeny, az M

3 mögötti tuber maxillare hosszú. Az agykoponya boltozott. A szájpadlás mély, homorú. A zápfogsor hossza a koponya alaphosszához viszonyítva rövid. A P^ek nem fejlődtek ki. A következőkben ismertetésre kerülő hét brnzkori koponyában, llietve maxillában a P

1 minden esetben kifejlődött. A koponya méretadatait a 2. táblázat tartalmazza. A táblázatban összehasonlításul a Mende-Leányvár (IV. szelvény, 2. ásónyom; ltsz.: 68.22.374.), Bag-Gépállomás (I. szelvény, a gödör; ltsz.: 69.14.1.) és Dunaújváros-Koszider (I. szelvény, 10; I. és II. koponya; ltsz.: 499, 1071) telepekről előkerült nőstényló-koponyák méretadatai is szerepelnek. Az egyes koponyarégióknak egymáshoz viszonyított arányaiból (indexekből), illetve az abszolút méretekből az egyes koponyákról az alábbi általános jellemzés adható meg: 27