Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 9. Szentendre, 1980)
Endrődi anna–Feld István: Régészeti kutatás a solymári Mátyás-dombon 1929–1934
1931-ben a domb déli peremét is megvizsgálták, ahol az esővíz mosott ki őskori cserepeket. A felásott nagyobb területen további leletek kerültek elő: két nagyobb, durvább kidolgozású korsó, apró, vonaldíszes-bütykös edénykék és sok töredék. Valószínűleg erre a területre vonatkozik Valkó későbbi leírása, mely szerint a homokkővel „összecementeződött, egy-két arasz" vastagságú, bolygatott kultúrrétegeket csak vékony humusz borította. 7 A leletek között említett kőpengéket minden alap nélkül határozta meg neolitikusnak. Talán a déli dombperem vizsgálata során, még 1931-ben egy négyszögletű torony maradványait találta meg a dombtető keleti részén. Feltárását azonban. 4. kép. A palotaépület feltárt részének alaprajzi vázlata, 1931. (OMF Tervtár) csak 1932—33-ban végezte el. Valószínű, hogy először itt is a külső falsíkokat követte végig egy-egy árokkal, s ezután került sor a nyugati, déli és keleti fal előtti terület megtisztítására. A törmeléket a falaktól a dombperemre hordta ki, ennek során azonban — az alapozási kiugrás tanúsága szerint — az új szintet a középkorinál mélyebben alakította ki. Végül a toronybelső betöltését hordatta ki. A 7 X 7 m-es külső méretű építmény 140 cm vastag falai 1,5—2 m magasan maradtak meg, egyszerű bejárata a nyugati oldalon került elő. A falakon — melyek építésénél, elsősorban kiegyenlítő sorokban, nagyméretű téglákat is felhasználtak — a vakolat is megmaradt. A belsőben téglaburkolat részleteit lehetett megfigyelni. A bejárat előtti részen a törmelékből néhány, valószínűleg a toronyból származó faragott kő — egy egyetlen homokkődarabból kifaragott, nagyméretű, kulcslyuk alakú lőrés, több reneszánsz tagozatú szárkődarab —, valamint egy szakállaspuska-cső került elő (9. kép). A torony feltárása után kezdte meg Valkó a délnyugaton hozzácsatlakozó kisebb, valamint az északnyugati sarokhoz hozzáépített hosszabb falszakasz kutatását. Az utóbbi — mintegy 20 m hosszúságú, ugyancsak tégla-kő anyagú, 50—120 cm magasan megmaradt — falnak először a nyugati síkját követte végig egy árokkal. A keleti falsík kiszabadítását már összekötötte egy általános 270
