Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 9. Szentendre, 1980)
Dinnyés István: II–III. századi szarmata sírok Tápiószelén
120 Csongrád-Határút: Szarmatakor II. 19, 21. XXVII. t. 2—3.; XXIX. t. 19.; XXXIV. t. 4. 121 Szarmatakor HI. 85, 87, 104. 122 Párhuzamai a II. periódusból: Derekegyháza-Disznójárás 1. sír és Debrecen-Mátai határ: Szarmatakor II. 23—24. XLVIII. t. 4.; XLIV. t. 12. Pannoniában a IV. sz.-i lánykasírokból ismerünk berakásos gyöngyöket: Intercisa II. 433. Abb. 94/50—53. — legutóbb Vágó—Bóna 1976, 190—191. 123 A domborműves lemeznek igen távoli, csupán technikai (préselt díszítés, rozetták, rovátkolt bordakeret) rokona az átányi aranylemez: Szarmatakor I. 20. XXIX. t. 54. — Párducz 1956, 179. — II. periódusra keltezve. 124 Láng 1941, 180. XXX. t. 2. 125 Török 1971, 129. IV. t. 4., 7., 10., 13., 16. 126 Burger 1979, 13, 34. Taf. 11/3, 28/2. 127 Debrecen-Hortobágyhíd 10. sír. Szeged-Felsőpusztaszer 38. sír: Szarmatakor I. 11— 12, 19. VI. t. 8.; XXI. t. 28. 128 Párducz 1956, 156—158. — részletes irodalommal. Az övcsatokat Párducz Mihály pásztorkészséget övre erősítő csatként említette. Az újabban publikált mezőcsátmárkusdombi férfisírban jól elválasztható a medencében előkerült, nagyobb méretű (csuklós) övcsat és a bokáknál talált, kisebb, egytagú, erősen hajlított lemezű csatok funkciója; a sírból származó, csuklós szíj végek közül a kisebb a bokáknál, a nagyobb — de előbbivel azonos kivitelű — szíjvég a combcsontok között (tehát valószínűleg az öv szíjvége) feküdt — Végh 1971, 90. 2. kép, III. t. 1—4., 7—10. 129 A 2. sír csatja alapján sorolt tápiószelei leletet (1—2. sír anyaga) a II. periódus lelőhelyei közé Párducz 1956, 139. j.-ben és 180. o. 86. lelőhely. Hasonlóan erőteljesen szélesedő a Hódmezővásárhely-Kakasszék 1. sír (Gazdapusztai 1960, 47. XIII. t. 12.; XVI. t. 11.) csatlemeze, szintén vége felé keskenyedő pl. Szentes-Kistőke 112. sír (Szarmatakor II. 13. VIII. t. 25.) és a mezőcsáti sír (Végh 1971, 90. III. t. 3—4.) övcsatjainak lemeze. Korongos nyúlványt (igaz, csak egyet) találunk a kiskundorozsmai 1. sír (Párducz 1941, 111. XXVI. t. la—lb.) és a Szentes-Kistőke 96. sír (Szarmatakor II. 12. IV. t. 4a—4b.) csatjain. 130 Ügy tűnik, hogy a teljes garnitúrához egy-egy övcsat és szíjvég és két-két lábbelicsat és szíj vég tartozhatott. Kiskundorozsma 1. sír: kardszíjon (inkább övön?) csat és szíj vég, két lábbelicsat — a hozzájuk való szíj végek a 2. sírból kerültek elő: Párducz 1941, 111—112. XXVI. t. la—5b.; Bácsföldváron övcsat és két lábbelicsat a szíjvégekkel: Szarmatakor II. 23. LVI. t. 2—11.; Mezőcsáton övcsat és szíjvége, két lábbelicsat és egy szíj vég: Végh 1971, 90. III. t. 1—4., 7—10. 131 Szarmatakor II. LVI. t. 3—4., 10—11.; LVII. t. 10., 13., 16a—16b. — Párducz 1941, XXVI. t. 5a—5b, 6a—6b. — Végh 1971, III. t. 8—10. 132 Kiskőrös, bár a két tag méretbeli eltérése nem olyan nagy, mint a tápiószeleinél — Szarmatakor II. 24. XLI. t. 2. A 9. síréval azonos szíjszorító tag, valamint egy hegyben végződő csüngő a Szarvas vidéki leletten — Szarmatakor II. 24. L. t. 7— 8.; hegyben végződő csüngőrész a Szentes-Dónát 3. sírban — Szarmatakor I. 23. XXXII. t. 7. 133 Legutóbb Párducz 1959, 365. szintén a jobb felkarcsont mellett találtak orsógombot pl. a Szentes-Kistőke 113. sírban és a Hódmezővásárhely-Kakasszék 2. sírban: Szarmatakor II. 13. — Gazdapusztai 1960, 47. 134 Csongrád-Endre király utca: Szarmatakor I. 10. III. t. 9., 11. — Párducz 1956, 179. o.-on a II. periódus lelőhelyei közé sorolva. 135 Pl. Kiskőrös-Csukás-tó, Rácz kút 8. sír: Szarmatakor I. 21. — Dóc 6. és 7. sír: Trogmayer 1959, 59—60. 136 Az I— III. sz.-i szarmata pásztorkészségekkel (ennek része a csiholó és kova is) legutóbb részletesen foglalkozott Párducz 1956, 167—169. 137 Szarmatakor III. 107. — Párducz 1956, 174. 138 Párducz 1950, 69. — Párducz 1956, 166. — Párducz 1959, 395. 139 Barkóczi László az érmekre hivatkozva: Intercisa II. 509. Hasonlóan vélekedik Gabler 1968, 232. és — részben szintén éremanyag alapján — Nepper 1975, 286— 287. Történelmietlennek tarjtuk Fülöp 1976, 253. 1—3. kép eljárását, amikor különböző korú lelőhelyekről származó, de azonos éremanyagot hasonlít össze, s ezt 100—150 évvel korábbi állapotok illusztrálására használja térképein. Az összehasonlítással — kétségtelenül egzakt módon — bizonyította, hogy a római éremanyag a római birodalom területéről került az Alföldre — quod erat demonstrandum?! 230
