Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján

lett — egy illő helyen benyújtandó kérvénynek oly eredménye lehetne, hogy a magas kormány által tervezett gyár a város-területén felállíttatnék."

36 A képviselő-testület határozata szerint meg is írták a kérvényt, el is vitte a fővárosba egy héttagú küldöttség Dumtsa Jenő vezetésével, a szivarkagyár felállítására azonban mégsem került sor. A Szent-Endre című újság 1899. szeptember 17-i száma a következőképpen indokolja a helyi nagyipar szükségességét: „...tegyék lehetővé a textilipar megteremtése réven, hogy vidékünk hajadonai otthon nyerjenek foglalkozást, s ne legyenek kénytelenek testet és lelket, szívet és erkölcsöt Pest megsemmisítő poklaiba, a nagy gyártelepekbe vinni". Igazi nagyipar nem alakult ki a városban, az imperializmus korára jellemző tőkekoncentráció azonban a helyi kisiparosokat is tönkremenéssel fenyegette: ,,A gyáripar nagy fölénye és aránytalan előnyei, miket a kifejlett közlekedés is hatványoz, a verseny terén úgy elnyomják a kisipart, mint ölyv a csirkét... Fel kellene állítani az ipartestületeket, az egymás gyámolítására hivatott anyagbeszerző és értékesítő szövetkezeteket... Ha vidékünk kisiparosai egyesülhetnek, nem lesz szüksége a fogyasztó közönségnek minden szegért a fővárosba futni. A kisiparos megél, az adók befolynak."

37 „A kovácsipar az utóbbi évek óta hanyatlik. Ennek oka egyrészt a kedvezőtlen gazdasági viszonyokban és a mezőgazdasági igények korlátozásában, másrészt a kerékpársport rohamos terjedésében s az automobilkocsik használatában keresendő, melyek a könnyebb járműveket nélkülözhetőkké teszik. Az épület és műlakatosság sokat szenved kerületünkben a főváros versenye alatt... A bádogos iparűzők is telvén panasszal. A gyárakból kikerült segédmunkások, kik az ipar tör vény alapján könnyűszerrel önállósíthatják magukat, tetemesen szaporítják az iparág művelőinek számát, s a verseny, melyet támasztanak, a megélhetést nehézzé teszi."

38 1912-ben még sürgetőbben jelentkezett az ipartelepítés iránti igény: „Amit elmulasztottunk az elmúlt két-három évtized alatt, azt gyorsan helyrehozhatjuk, ha községeink elöljáróságaiban kellő vállalkozási kedv s bátorság lakozik. Nemcsak háztelepek, szórakoztató s üdülőtelepek kellenek nekünk, hanem gyárak, sőt gyártelepek. Ezek tesznek gazdaggá egy környéket, ezek viszik előre a környék haladását, mert tömeget hoznak magukkal, nagy, ellenállhatatlan tömeget, mely feltartóztathatatlanul követeli magának a modern kor minden nevezetesebb vívmányát. Ne akadályozzák meg tehát a vezetőségek ilyen gyárak letelepedését, mini az a közelmúltban is megtörtént... Alakuljon át e környék egy nagy gyárvárossá."

39 A századforduló korában a város adottságaihoz mérten Szentendrén is megnőtt a szerepük a pénzintézeteknek, melyeket a helyi lakosság kezdetben nagy ellenérzéssel fogadott. A Szent-Endrei Futár 1889. május 15-i számában például ezt olvashatjuk a pénzváltó üzletekről: „...nincs állam, melyben a nyilvános csalás oly kényelmesen, biztosan és nagy mérvben fosztogatná ki a törvények oltalmában bízó, jóhiszemű nagyközönséget, mint nálunk ... A mostanáig jóformán merőben adómentes pénzváltó- és tőzsdeüzleteket megfelelőleg a közteherviselés alá kellene vonni." A Szent-Endre és Környéke 1903. május 14-i számában pedig a helyi uzsorások ellen találunk támadó hangú cikket. A Szent-Endre és Vidéke 1900. október 1-i száma viszont az új idők új pénzügyi politikáját dicséri. „Minden mód és eszköz felhasználandó, hogy a pénz 32