Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

Asztalos István: Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Aszódon és a Galga völgyében I. (1919. júl. 31-ig)

kétszáz, e vidéken élő férfi vett részt Rákóczi lobogói alatt a nagy nemzeti küzdelemben.

2 A jobbágyrendszer embertelenségét s tarthatatlanságát, valamint a föld népének magára eszmélését bizonyítják azok a panaszlevek, amelyeket az ácsai és az aszódi jobbágyok írtak sérelmeik orvoslása érdekében. Mindezek után szinte egyenesen következett, hogy az 1848—49-es szabadságharcban a vidék Kossuth hívó szavára az új, nemzeti hadsereget támogatta. 181 honvédet és 1770 nemzetőrt adott a Galga-völgy a hazának.

3 Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc vívmányai közül csak egyet nem mert eltörölni az osztrák önkény: a jobbágyfelszabadítást. Az is igaz viszont, hogy az 1853-as császári pátens elismerte ugyan a jobbágyfelszabadítást, a rendelet mégis az ellenforradalmi rendszer és főleg a nagybirtokosok érdekeit szolgálta. Különösen megmutatkozott ez a legelő- és erdőelkülönítéseknél, a tagosításnál.

4 A tagosztály tovább mélyítette a parasztság differenciálódásának folyamatát a Galga völgyében is, amely ezt megelőzően, a XIX. század elejére egészen előrehaladott. Az úrbéri népesség telki állomány szerinti megoszlása a következő: 1770-ben 846 jobbágy, 401 zsellér, vagyis 68—32%, 1828-ban 1046 jobbágy, 1345 zsellér, vagyis 44—56%.

5 A tagosítás annyiban mélyítette ezt a parasztság számára kedvezőtlen folyamatot, hogy az osztásnál a birtokosok a jobb földet igényelték és kapták, több esetben egy tagban.

6 A rossz földön gazdálkodás a kis birtokokon dolgozókat sok esetben a tönk szélére juttatta, ezzel is növelve az agrárproletárok számát, a dobra vert földjük pedig a környék nagybirtokosait és a falvak jómódú, „zsíros"-parasztj

ait gazdagította. Egyes településekben a nincstelenné válás az átlagosnál is nagyobb arányú. Különösen érvényes ez Aszódra. A községnek kicsi, szűk a határa. Ezért már a XVIII. században a szomszédos — a mai Kartalhoz tartozó — puszták megmunkálásával is foglalkoztak.

7 A zselléresedés aránya a vidék átlagához képest sokkal szélsőségesebb arányú: 1770-ben 58 jobbágy, 56 zsellér, 51—49%, 1828-ban 86 jobbágy, 206 zsellér, 30—70%.

8 Ennél kirívóbb eset csak Domonyban tapasztalható: 1770-ben 21 jobbágy, 45 zsellér, 32—68%, 1828-ban 21 jobbágy, 169 zsellér, 12—88%.

9 Aszód esetében a Podmaniczkyak, Domonyban a közbirtokosság manipulációi eredményezték e szélsőséges, a paraszti lakosságra kedvezőtlen állapotot. A nincstelenek nagy száma biztosította egyrészt a helyi birtokosok cselédszükségletét, másrészt a szabadságharc után meginduló kapitalista fejlődés olcsó munkaerő-igényét elégítette ki. Az Aszód környéki falvak lakosságának a helyzete mindezek ellenére — az ország más tájaihoz viszonyítva — mégis kedvezőbbnek mondható. Az 1867ben megnyílt pest—losonci vasútvonalon akár naponta is a fővárosba utazhat122