Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Feld István–Jakus Lajos–László Csba: Csővár
A vasanyagban a lópatkók három típusa állapítható meg: két típus jellegzetes formájú — 13 cm magas, 3 cm széles, 0,5 cm vastag —-, a száron 3—3 kivágással az aklaszegek számára, ezek néha besüllyesztett csatornában ülnek. A sarok kiképzése az elsőnél visszahajtott, csonka gúla formájú, míg a második típusnál jellegzetes ék alakú. (37. kép 4., 6., 7.) A harmadik típus azonban nem íves, hanem U alakú, igen vastag — 0,8 cm —, szárai hegyben végződnek. (37. kép 5.) A sarkos típusok igen sok XV— XVI. sz.-i várból és faluból ismertek, a sarok nélküli párhuzamai a budai és a solymári vár ásatási anyagában fordulnak elő. Valószínű, hogy nagyjából egyidős, de más-más célra alkalmas patkókról van szó (téli-nyári, hátasló-igásló), bár a sarok nélküli patkó esetében nehéz valamilyen funkciót elképzelni, mert alakja nem követi a ló patáját. 82 Itt említendő meg egy jellegzetes formájú lószerszámcsat (hevedercsat) (35. kép 14.), mely vékony vaspálcából készült, hajlítás útján. A vasanyag utolsó csoportját a szegek alkotják. (35. kép 10—23.) Közülük a 6 cm hosszú, 3 cm fejátmérőjű korongos fejű szeg (35. kép 10.) zárak, lyukvédők és más veretek ajtó- vagy ablaktáblára erősítésére szolgált. A többi, 5— 8 cm hosszú, viszonylag vastag, négyzetes keresztmetszetű, vaskos piskóta formájú fejjel ellátott szeget a legkülönbözőbb funkciókra használhatták, Rékaváron a hasonló méretű szögeket határozták meg zsindelyszögnek, Solymáron ennél jóval kisebb példányokat használtak erre a célra. 83 Cserépedények A várból jelentős mennyiségű cserépedény-töredéket ismerünk, ezek legnagyobb része a ciszterna alsó rétegeiből került elő. A darabok a konyhai és asztali kerámia különböző típusait képviselik: fazekak, kancsók és cseréppoharak mellett egy korsó töredéke is előfordul közöttük. Az edények többsége fehér anyagú, mázatlan. Az előkerült darabok azonos jellegűek, csupán egyetlen fazékperem válik el a többitől. A szürkésfehér, csillogó anyagú, a konyhai használattól kívül-belül sötétszürke, kettős tagolású peremtöredék a várudvar tereprendezése során került elő. Az igen vastag, felső részén egyenesen levágott peremen jól megfigyelhetők a kézikorongos készítésmód szabálytalanságai. Darabunk a Buda környéki és észak-magyarországi jellegzetes fehér kerámia körébe tartozik, pontos korhoz kötése kis mérete miatt azonban igen nehéz. Maga a peremforma a budai vár XIII— XIV. sz.-i rétegeiből egyaránt ismert. Durvább kivitele miatt inkább arra kell gondolnunk, hogy a XIII. sz. vége felé készült, hasán valószínűleg csigavonalas mély bekarcolással díszített fazék töredékével van dolgunk. 84 (42. kép 13.) A többi töredék közös jellemvonása az enyhén szemcsés, néha kissé durva fehér anyag és az általában igen jól simított edényfelület, mely már jóval fejlettebb korong használatára vall. Döntő többségük a ciszternából került elő, legnagyobb részük fazékdarab. Ezeken csupán az edényváll környékén találunk több sorban bordázást vagy mélyebb vonalköteget, az edénytestet borító hornyolás csak egy-két kisebb töredéken figyelhető meg. E fazekak peremkiképzésük alapján több csoportba oszthatók, formájuk azonban nagyrészt azonos. Az elég magas perem után viszonylag keskeny, visszaugró nyak következik, mely eléggé nagy ívben megy át a vállba. Az edénytest legnagyobb szélessége 42
