Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Fegyó János: A ráckevei „Paraszt céh”
jelentette a XVIII. század közepén induló birtokelkülönözésnek, mely a majorsági területet növelni szándékozó uradalmi törekvés törvényes érvényesítésével a parasztság kezén ténylegesen csak a zselléri illetményeket hagyta. A korábbi századok korlátlan pusztafoglalása, illetve közösségi földbérlete által kitermelt és eltartott valóban zsellér szinten élő réteg az 1850-es években a korábbi földterületnek töredékére szorult vissza, sőt a vagyonosabb réteg is fokozatosan elveszítette a korábbi bérleményeket, s ezáltal az előző századok gazdasági struktúrája által kitermelt „zsellér"-réteg valójában nincstelenné, jelentős részük pedig megélhetés nélkülivé vált. A lakosság egy része folytatva a mezővárosi jellegből adódó iparos, kereskedői hagyományokat; a közösség belső öntörvényei által szabott keretek között a földszerzési lehetőségeket igyekezett fokozni, de a bezárt határban középparaszti birtoknál nagyobb egységek nem jöhettek létre. A gazdasági differenciálódást vallási megosztottság is tarkította. A török megszállás idején az alföldi reformáció egyik központjává, Szegedi Kis István idejében püspöki székhellyé vált Ráckeve protestáns lakossága számára a XVIII — XIX. században az osztrák kormányzat rekatolizációs irányelve különösen húsbavágóan, de egyben nagyon is kézzelfoghatóan jelentkezett, hiszen maga a földesúr, Mária Krisztina hercegnő, Albert herceg, majd 1822-től a kincstár intézői hivatalnoki személyükben is ezt az irányelvet képviselték. A község a XVIII. században lett vegyes vallásúvá részben a német telepesek révén, részben pedig a rekatolizáció uradalom által is presszionált folyamataként. Az 1848—49. évi szabadságharcot követő dermedt csendben a ráckevei lakosság fokozottabban élte át a bukás tragédiáját és a kiszolgáltatottságot. A község lakossága az úrbéres elkülönözések miatt perben állt a földesúrral, a császári családdal; másrészt a schwarz-gelb szellem az uradalmi prefektusság személyes jelenléte folytán erőteljesebben éreztette hatását. Szemléletes példaként említhető, hogy a ráckevei katolikus iskolában, ahol az uradalom kegyúri jogokat gyakorolt, még a XX. század első éveiben sem ünnepelték meg március 15-ét, de ugyanakkor megemlékeztek a szabadságharcot eláruló Zichy Jenő kivégzéséről, amikor is a katolikus iskola tanulói ünnepi megemlékezésre közösen vonultak ki Lórév határába a kivégzés színhelyére, ahol az uradalom kápolnát építtetett. 7 ^ Ráckevét még e század első felében is gyakorta a Csepel-sziget fővárosaként emlegették, holott a városi fejlődésnek legtöbb összetevőjét nélkülözte. Már a XIX. század közepén is félbemaradt, lecsúszott kisváros volt nagyralátó városi allűrökkel és végtelenül merev, szinte kasztszerű társadalmi rétegződéssel. Ráckevén, talán járási székhely voltából adódóan, a falusi paraszti közösség soha nem létezett olyan tisztán, mint más községekben, azt mindig más rétegek jelenléte motiválta. Űri Casino, Polgári Kör, Olvasó Egylet, Demokrata Kör, Katolikus Kör, Katolikus Legény Egylet, Katolikus Lány Egylet, Iparos Kör, Református Kör, Árpád Céh, Gazda Kör, Földmívelő Polgár Társaság, vagy köznapi nevén Paraszt Céh stb., hogy a politikai egyesületeken, pártokon kívül csak a leglényegesebbeket említsem mindannak, amit az akkor 5000 lakosú volt város a kávéház, szálloda és a nyilvántartott lányokkal szabályosan üzemelő bordély mellett magáénak mondhatott, s ami egy kicsit keresztmetszetét is adja a se nem város, se nem falu társadalmának a századforduló körüli évtizedekben. A kissé hosszúra nyúlt bevezetőt azért tartottam szükségesnek, mert csak az előzmények, a struktúra módosulásának ismeretében válik érthetőbbé a parasztcéh létrejötte, megalakulásának körülményei. 273
