Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Jakus Lajos: Váci hajómalmok
molnárok, azért 1862-ben, amikor ismét őrlést hirdetett a pesti Kir. Cs. Katonai Élelmi Tár, 24 mester megbízza a céhmestert és két tagot, hogy Pesten 30 000 pozsonyi mérőig vállalhatnak őrlést, de tavaszi őrlésre 50 kr, őszinek 60 krajcárjával. Következő évben 40 000 pozsonyi mérő őrlésére hirdet árlejtést az állam. A váci céh ekkor nem vállalja az őrlést. Eddig minden árlejtéshez megjelent, sem fáradságot, sem költséget nem kímélt. Az őrleményi árt a kincstár hasznára a lehetségesig leszállítani igyekeztek. A legutóbb azonban, amikor az őrleményi összeget a kincstár megígérte, azt tőlük olyan ürüggyel megtagadta, hogy a távolság végett az őrlésre felügyelet „nem gyakoroltathatik" — így a molnárcéh ilyen vállalkozásra nem hajlandó. Ebben az esztendőben egy statisztikai felmérésre jelentik: a váci hajómalmok a téli hónapokban a vízállás változása és helyváltoztatások miatt átlag, egyenként 1000 pozsonyi mérőt tudnak megőrölni. Ebből az egy adatból is pontos képet alkothatunk a hajómalmok teljesítményéről. 86 Szabadlürdö a Dunán „Szabadfürdő a Dunán." Tusrajz. Kemény László váci festőművész. (Petővári Gyula gyűjteményéből) Malmok elsüllyedése, felmerítése A dunai hajómalmokat gyakran fenyegették természeti csapások. Nagyobb szélviharok kiszakíthatták, erősebb hullámverések a völgyhajót könnyebben elsüllyeszthették. Az 1795. szept. 25-i céhgyűlés megerősíti egy korábbi végzésüket, mely szerint elsüllyedt völgyhajó kiemeléséért 6 ft és egy akó bor járt. Sokkal nagyobb fáradsággal lehetett a malomhajót kiemelni, ha az elsüllyedt. Ezért 35 ft-ot és egy akó bort kellett fizetni. A mesterek kötelesek megjelenni az elsüllyedt völgy- vagy malomhajó kiemelésénél. Ezt nem mulasztották el, hiszen az akó bort mindjárt elfogyasztották a sikeres művelet után. Természetesen a munka java részét a legények végezték. Ez a taksa csak mesterek malmaira vonatkozott. Ha malmosgazdának vagy vidéki mesternek süllyedt el a malma, a felmerítés ára külön alku tárgyát képezte a mesterekkel és legényekkel. 254