Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Jakus Lajos: Váci hajómalmok

malom még az 1940-es évek elején működött, azonban ez már csak külső alakjában azonos a XVIII—

XIX. században őrlő malmokkal. Hever István 7. számú malmát Vácról 1941-ben Dömösre vitték, ott elsüllyedt. Makettjét Florencz István, az utolsó hajómalomban dolgozó molnársegéd elkészítette több példányban.

65 Ez a malom hengerszékkel őrölt. Két hajótestből állt: a malomhajóból és völgyhajóból. A kettőt három fagerenda kötötte össze, ezeken nyugodott a vízjáró deszka. A két gerenda között a hajótesteken feküdt a vízikerék („kíssig") „gerendőlye", vagyis tengelye. A malomhajó ormát az orrtőkén kívül két-két habláb díszítette. A malomhajón keresztbe fektetett kötőgerendákon, melyeket závárszögekkel rögzítettek, helyezkedett el a malomház. Bejárati oldalán középen ajtónyílás két kapaszkodófogantyúval, alatta kiugró lépcső, erre lehetett fellépni a ladikból. Hátsó oldalon kiugró farazat, a házból kijárattal, mellette egyik oldalon pad, másik felén illemhely. A farazat ajtaja felett a legényszoba ablaka. A malomház tetejét fazsindellyel, később bádoggal fedték. Hátsó oldalon vízjáró deszkán lehetett átjutni a völgyhajóra, illetve a kerékhez. A völgyhajó keskenyebb, alacsonyabb a hajómalomnál, szintén orrtőkével az oromzatán. Az első vízjáró deszkán függőleges rúd, a „gebora", erre csavarodott a kötél, amikor a malmot előrevontatták, párja a malomhajóból jött ki. A vízjáró deszka szélére helyezték a „kápolnát", vagyis a lámpatartót. A malomhajó külsejét, a völgyhajónak belsejét is kátrányozták. A két hajótest között elhelyezett 13 m hosszú, 65 cm átmérőjű gerendelyen négy koszorú tartotta a 6—6 m hoszszú „kíssigdeszkákat", vagyis az 1,6 m mélyre merülő vízilapátokat. A vízikerék tengelyének meghosszabbítása a nagy fogaskerék tengelye, somfából készült, fogai beilleszkedtek a vízszintes kis fogaskerék récéibe, s az forgatta a szálvasat, ami egyben a felső malomkő tengelye. A malomkőpárt a kőpadágas tartotta. Legfelül a garat, hova a gabonát felöntötték. Az őrlés alatt a mozdulatlan alsó kövön forgott a felső, melynek nyílásán ömlött be a gabona, mely két kő között megőrölve a lisztládába folyt. A váci malmokban használták a pitliszitát, mely a korpát különválasztotta a liszttől. A zöldfai malom felszerelése már a XVIII. században finomabb liszt őrlésére is alkalmas volt. Leltárában lisztláng („mund liszt") őrléséhez szükséges szitát említenek. Amíg Szegeden a hajómalmok korpás lisztet őröltek, a váci malmok berendezkedtek pitliőrlésre. 1800-ban a város egyik malomkövét lágysága miatt eladják, mivel pitliőrlésre nem alkalmas.

66 Az 1900-as évek elejétől Jelenfyék és Heverek hengerszékkel is őröltek. Ezekben a malmokban előbb a garatba öntötték a gabonát, onnan fölvonó vitte a tisztító-koptató gépbe, majd a szitákra került, melyek a magot megtisztították a rögtől és konkolytól. Utána egy csövön folyt le a tisztított gabona a felvonóba, az a hengerre hordta föl. A finomlisztet hengeren őrölték, a kenyérlisztet kövön, mert az adta meg a kenyérnek jó ízét, ahogy meggyőződéssel a váciak vallották. A malom ügyeletrendje A hajómalomban állandóan egy főnek kellett tartózkodnia, azért gondoskodtak ottani elhelyezéséről. A malomház farában alakították ki a tető alatti padlásszobát, a ,,legény lakást". A szobához tartozott még kis kályha, mely „füstjárójának" tisztaságára szigorúan ügyeltek, mivel a faház könnyen tüzet foghatott. Egyébként tüzelni a farazaton szoktak, bográcsban főztek a szabadban. 243