Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Jakus Lajos: Váci hajómalmok
dékosan tették, ezzel növelve a céh jövedelmét. Fehér Ferenc 1817-ben, Tokodi Mihály 1833-ban, Varsányi András 1843-ban 5—5 ft-ot fizet remekhibákért. Egy esetben a hiányosságot és remekkészítést megválthatták. Tóth József vidéki mester, mivel a nagykerékbe fogakat nem csinált, ezért váltságul 4 ft-ot fizetett. Ifj. Krenedics György, Püspök-Vác kancellistája, „tekintve, hogy mester ember fia légyen és nagyattya is az érdemes Czéh tagja lévén, boldogult bátyja is, kegyes tekintetbe vétetvén, az egész czéhnek közös akaratjával Mestertársul, mint a czéhnek egyik tagja bevéttetődött". Megváltotta a háromesztendei vándorlást 30 forinttal, a 3 napi remek mellett levő munkát 20 forinttal. Ezen egy feljegyzésből tudjuk tehát, hogy a remekelés Vácon három napig tartott. Fejér megyei molnárcéh 1769-ben kapott kiváltságlevelében csak egy napot ír elő remekelésre: „a legény kérjen a mesterektül egy napot mesterségének megmutatására, vagyis amint mondatik Remeknek tsinálására, melyet a Mesterek mesterségéhez képest fognak néki rendelni". 39 A XVIII. században remek bemutatásakor a legény „remekdíjjal" tartozott; Meiszner György 1780-ban 8 ft-ot fizet. A remek megbírálása feltételezte a bizottság részrehajlás nélküli döntését. Ezért határozzák 1838 j ban: „meghagyatik jövendőre, hogy míglen a remek meg nem vizsgáltatik és csak ennek megvizsgáltatása helyben hagyása után remeket követő mulatság adandó lehet". A céh erkölcsi tekintélyét ez a rendelkezés szeretné megóvni a „szemethunyás" lehetőségétől. Remekelés után ugyanis szokásban volt a köszöntőpohár és mesterasztal megadása. Mindkettőt meg lehetett váltani, vagy az ebédet egy éven belül teljesíteni. A sikeres remekelés után a taksa lefizetésével a főcéh tagjává vált a legény. A mesteri taksa a XIX. század közepén általában 25 ft. Együtt számolták el vele a többi költséget: jelentő, kétszeri céhgyűlési pénzt. Az 1838-as privilégium megszerzése után annak költégeire fizettek 4 ft-ot, dékányváltságra 2 ft 24 kr-t, halotti alapítványra 6 ft-ot, iktatásért, remekszabályért 2 ft-ot. Ami újabb és újabb kiadása mutatkozott a céhnek, ahhoz a remekelőknek hozzá kellett járulniuk, így 1853-ban Túri János az előbbieken kívül a céh perbeli költségeire is fizet 10 ft-ot. Végeredményben, ha nem kellett vándorlásmegváltásért fizetni, akkor 40—50 ft kiadást jelentett a remekelő legénynek csak a hivatalos költség. Ezért késett sokszor a mestertaksa befizetése, így az 1843-as évben remekelők még egy esztendő múlva sem teljesítették ez irányú kötelezettségüket, pedig addig a Mesteri Könyvbe nem kerülhetett be a nevük. Mesterek A remeket bemutatott legénynek mesterré avatása után joga volt önállóan malmot vezetni. A váci malmok rendszerint apáról fiúra öröklődtek. Mesterség elnyeréséhez jussoltak legalább fél malmot, így megszerezték a karó-, azaz vízjogot. Több malmosgazda is megszerezte a mesterség gyakorlásának jogát, megfizetve a remekelés, vándorlás váltságát. így részesülhettek azokban a kedvezményekben, melyek a céhbeli mesterembereket megillették. A XVIII. században protestáns vallásúak számára nem engedélyeztek letelepedést Püspök- és Káptalan-Vácon, így mesterséget ott nem gyakorolhattak. Az 1712-ben Kis-Vácra kitelepített protestánsokra ez nem vonatkozott, így ott hamarosan több molnármester, malmosgazda található. 1772-től Püspök-Vác és Káptalan-Vác katolikus mestereivel együtt alkotják a molnárcéhet. Sajátságos, 2Й5
