Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Feld István–Jakus Lajos–László Csba: Csővár

ség süllyesztésre, a torony mellett csak kevés törmelék borította az udvari falat. Sor került a torony alsó részének kitisztítására is, ennek során kibontották az udvarra vezető ajtó nyílását. Az északi szárnyból viszonylag sok állt még a tereprendezés előtt is, itt egy kb. 1 m széles, 0,5 m mély árokkal tisztázták a déli, udvari fal vonalát. Megállapították, hogy itt borítja a várudvart a legvastagabb törmelék, másutt sok helyen az eredeti szint lehet meg. A mélyebb szintű középső helyiségben kitisztították a sarkokat és a keleti falat. A legjelentősebb munka itt a konyha feltárása volt. Az udvar rendezése során bukkantak a kőtörmelék borította nyugati falra, melyben megtalálták a bejáratát, erősen lekopott küszöbével. Az 1—1,4 m-es törmelék alól kibontották a nyugati és a déli falat, valamint a keleti fal belső oldalát. Az északnyugati sarokban egy félig a falba mélyített, a várárokba vezető kifolyóval ellátott, azóta eltűnt vörös homokkő medencét találtak, a medencerészt már a helyiség padlószintjére lezuhanva. Közelében egy rendkívül tönkrement mészárosbárdot találtak. A helyiség közepén, a törmelék alatt vastag, faszenes, égetett réteg, tűzhelyre utaló hamus-agyagos maradványok jelentkeztek. A konyha előtt, a várudvaron több számszeríj-nyílhegy és néhány kályhaszemtöredék került elő. Végül meg kell említeni, hogy a munkák előtt a belső vár területén egy csővári lakos egy IV. Béla-dénárt talált. (CNH. 253.) Ez a munkák során előkerült leletahyaggal együtt a penci falumúzeumba került. A várudvar középső részein, valamint a külső várfalövben nem került sor jelentősebb munkákra, csupán a keleti sziklaárkot és a belső vár északkeleti részéhez hozzáépült újabb kori építményt tisztították ki.

48 Az elmúlt 15 év alatt — folyamatos karbantartás hiányában — a pusztuló falakat újból benőtte a növényzet. A várromok leírása A ma látható vármaradványok két főrészre tagolódnak: a hegytető magasabb, lapos részét elfoglaló belső várra, valamint az azt körbefogó, alsóbb szinten fekvő külső várfalövre. A kettőt mély árok, illetve falszoros választja el. A majdnem szabályos D alakú belső vár egyenes oldalával a legnehezebben megközelíthető déli sziklameredély felé fordul. Az északkeleti és délkeleti sarkok lekerekítése nem csupán véletlen, vagy a terep adottságaiból következik: fel kell tételeznünk, hogy az íves kialakítást megfelelőbbnek tartották az ebből az irányból várható támadások elhárítására. A belső vár négy főrészre osztható: az igen vastag várfalra, az ehhez támaszkodó épületszárnyakra, az ezek által közrefogott várudvarra és végül a délnyugati sarokhoz kívülről kapcsolódó öregtoronyra. Mindezekből már csak a torony délnyugati sarka és a keleti épületszárny udvar felőli falának egy szakasza áll jelentős magasságban. Másutt a falakból csak 0,5—2 m-es szakaszok maradtak meg, sőt a déli részen még ennél is nagyobb a pusztulás. Az 1961. évi munkák eredményeképpen azonban a belső vár alaprajza végig jól követhető, s így lehetőségünk van arra, hogy a falvastagságok, falbekötések, építési anyagok vizsgálata alapján felvázoljuk a vár építéstörténetét, rekonstruáljuk egykori formáját. Mindez természetesen sok esetben csak feltevés, 20