Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Novák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (az 1747. és 1817. évi statútumok)

vedni a' mely büntetést érteni kell azokrul a' földekrül is, mellyek ennekelotte hír nélkül fel fogattattak, 's közönséges meg edgyezésbül bévonattattak. X. A' Város határán lévő szőlők végett, ha valamely perlekedések és törvénykezések támadnának, tehát azoknak tőrvények Demeter nap játul fogvást Sz: Gergely napig fog folyni, másként, ha az meg nevezett rendelt nap után valamely villongások tör­ténnek, elöl nem vétettetnek. XI. Minthogy a' Marhák, és Lovak által a' szőlőkben alkalmas károk szoktanak esni, azért a' szőlők árkait, kivált az holott be járás szokott lenni, kiki fel hánnya, másként ha ki be vágja 's fel nem hánnya, és rajta tapasztaltatik, mind a' kár a' mely a' Marhák által okoztatik, rajta meg vétettetik, mind másképpenis egy Forintra, bün­tettetik. Ezen közönséges hasznot illető rendelést azokrúlis kell érteni, a' kik a' fel állított kaput ki nyitván, bé ne teszik. XII. A' kóborló fejős Tehenek által mind a' Kertekben, mind a' szőlőkben éjszakának idején sok károk szoktak tétetni, azért kiki a' fejős Teheneit vagy be rekeszsze, vagy meg kösse, hasonlóképpen a' sertések általis, mellyeketis vagy be rekesszenek, vagy Pásztor eleiben adgyanak, ha penig nem tselekednék, 's kárban tapasztaltatnak, meg lövöldöztetnek. A' mi a' Kártévő állataikon fog esni, Gazdaj ok magoknak tulaj do­níttsák. XIII. Minden ember a' maga szőlejébül szüreti alkalmatossággal a' rendes dézmát igazán bé hozza, másként hittel válik meg tőlle, és ha mégis be nem hozná, Borának el vesztésével meg büntettetik. A' külföldiek penig, a' kik a' Város határán szőlőket bírnak, két dézmával tartoznak, kik ha kötelességeknek meg nem felelnének, Borai­kat innen alattomban el iktatnák, Szőlőjüknek díjján maradnak, és Város számára szőlőjök örökösen el foglaltatik. XIV. Valakinek a' Város Lakossai közzül az ő Felsége szolgálattyában kiváltképpen, vagy a' közönségesben ökre, Lova, vagy szekere el vész, vagy az ellenségtől el nyeret­tetnének, és meg bizonyíttatik, ha a' Tekintetes Nemes Vármegye bé nem vennéis, fele részében a' Város fogja vagy meg fizetni, vagy penig valamely adójában fel tudni. XV. 'Senki a' Város Lakossai közzül magának ollyatén hatalmat és bátorságot ne vé­gyen, vagyis tulaj doníttson, hogy tsak kitsiny állapotonis öszve kapván, veszekedgyen, és verésreis fakadgyon, hanem a' Város Bírája előtt panaszszát be mondván dolgok a' köz igasság, és a' mint a' dolog hozándgya magával el igazíttatik; ellemben, ha edgyik, a' másikat meg verné, 'száraz veréségért hat Forintra, vérbírságért penig tizenkét Forintra büntettetik. Az illyetén perlekedéseknek és veszekedéseknek alkal­matosságával szokott az is történni, kivált az Aszszony nép között, hogy egymást lopónak, kurvának, mások hallatára szokták kiáltani, az illyen ha meg nem bizonyít­hatya, úgy mint más hírének és nevének meg sértője, és betstelenítője, nyelv váltsá­gán marad, az az, húsz forintra büntettetik (:ha penig rneg nem fizethetné, a' Férj­fijak ötven pálczát, az Aszszonyok ötven korbátsot fognak szenyvedni:) XVI. Mint hogy az Aszszonyi nép, akármely tsekély dolgonis öszve kapni, és egymást motskolni szokták, sokszor bizonyságokat eskedtetni hillyában való fáradságot, kivált emberséges emberek tselédgyeinek a' Város házához való hurtzolásával okozni szok­Ш

Next

/
Oldalképek
Tartalom