Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Novák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (az 1747. és 1817. évi statútumok)

összegezés Az 1817-es statútumok — de az 1747-es is — tehát egy igen fejlett mezővárosi szervezet működésébe nyújtanak betekintést, s kellőképpen reprezentálják azt, évszázados fejlődés eredményeként koronázzák Kőrös mezővárost. Bizonysága annak, hogy a XVI—

XVII. századokban, a török hódoltság idején jobbágyhelység ellenére — igaz, a sajátos történelmi helyzet következményeként — nagyfokú önállóságra tett szert, amelyet képes volt a XVIII—

XIX. században is megőrizni. Nagykőrös XVII. századi helyzetét tekintve sok hasonlóságot mutat több alföldi nagyvárossal (pl. Debrecen), jogállás tekintetében pedig a szabad királyi városokkal. A sorsforduló 1686 után, a törökök kiűzését követően a magyar királyi hatalom, feudális jogrend visszaállása idején következett be. A példaként említett Debrecen jobb helyzetbe került, szabad királyi városi rangra emelkedett.

47 Nagykőrös viszont sanyarú jövő elé nézhetett, azoknak a mezővárosoknak a sorsa fenyegette, amelyek földesúri fennhatóság alá kerülve jobbágysorba süllyedtek (pl. Cegléd, Keszthely). Az erős mezővárosi szervezet, s nem utolsósorban az objektív körülmények (szerteágazott földesúri családok elaprózódott birtokai, amelyeknek nagyságát pontosan meg sem tudták határozni, s képtelenek voltak kijelölni Nagykőrös határán, ugyanakkor közöttük ellentétek támadtak a birtokviszonyokat illetően stb.) megóvták a várost a széthullástól, polgárainak jobbágysorba süllyedésétől. A perlekedés ellenére folyamatosan a város birtokolta, illetve használta földesurainak Kőrösön levő jószágait. Gyakorlatilag Nagykőrös mint nemes communitas állt elő a XVIII. században, amit szentesített a XIX. század eleji örökös adásvétel-sorozat, majd az ezt követő redemptio. A redemptio valójában a város függetlenségének jelképe, azonban más jellegű volt, mint az a hajdú-, jász, nagy- és kiskun helységekben tapasztalható. Valamennyiükre közösen jellemző, hogy a hajdúk a XVII. század elején, a jászkunok pedig a XVIII. század közepén lettek kiváltságosak, s történt meg a redemptio. Valamennyien testületileg lettek nemesek, a communitas gyakorolhatott földesúri hatalmat lakosai felett. A birtokszervezet a hajdú városokban hasonló volt a jobbágy helységekéhez (lásd pl. a hajdútelket), ahol igen kötött határhasználati rendszer szabályozta a szabad hajdúk gazdálkodását.

48 A nagykun mezővárosi szisztéma már közelebb áll a nagykőrösihez, bár alapvető különbség köztük, hogy azok testületileg változtak meg az 1740-es években. A határhasználat, gazdálkodás rendszere ugyan eltérő, de maga a városszervezet már rokonságot mutat a kőrösivei.

49 A kiskun mezővárosok állnak legközelebb Nagykőröshöz, közöttük is elsősorban Kiskunhalas. A XVII. századi helyzetük majdnem azonosnak mondható. Bár a török hódoltság megszűntével elvesztették kiváltságaikat (hasonló sorsúak voltak, mint a körösiek), az 1740-es években kollektív nemességüket visszaszerezték, így jogi tekintetben — mint nemes communitas — Nagykőrös fölé kerekedtek. Ez azonban gazdasági és társadalmi, illetve városszervezeti tekintetben nem annyira érzékelhető, mivel a kötetlen határhasználat (pl. mezei kertek), a szabad birtokviszonyok mindkét helységet jellemezték.

50 Legnagyobb a hasonlóság Kecskeméttel, amely a XVII. században azonos jogállású volt, mint Nagykőrös, s birtokviszonyok, határhasználat tekintetében hasonlók voltak, s a mezővárosi szervezetük is megegyezett. Kecskemét is függetleníteni tudta magát a földesuraitól, s megőrizhette önkormányzatát, akárcsak Nagykőrös.

51 183