Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Novák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (az 1747. és 1817. évi statútumok)

Duna—Tisza közén. Buda eleste — 1541 után — a kialakult sajátos történelmi szituációban nagy perspektíva tárulkozott ki Kőrös mezővárosi fejlődése előtt. A török megszállás elején — a zavaros politikai helyzet következményeként — számottevő pusztulás állott be Nagykőrös vidékén is, sőt maguk a körösiek is menekülésre kényszerültek. A rend helyreállta után megcsappant a népessége. Ballá Gergely nótárius a XVIII. század közepén írott krónikájában így emlékezik erre az időszakra: „Ez időben a' sok ellenségtől, kivált a' Pogányságnak sűrű fel 's alá való járásától a' Helységek, még a' Városok-is igen meg romlottanak, el-fogytanak, söt többnyire el-is pusztultanak egynéhány esztendők alatt; a' mint hogy A° 1552. Körös Várossá conscribáltatván, 52 sessióknál több nem találtatott." Kőrös települési léte folytonos maradt, menedéket nyújtva a külön1. kép. A hányatott sorsú Nagykőrös XVII. századi jelképe: a török és a magyar végvári vitéz huzakodik a Kőröst szimbolizáló kőrisfa címeren. Kelecsényi Mihály rajza a „Kőrös Városa Históriája" másolatában (XIX. század eleje) 172