Bakay Kornél: Honfoglalás és államalapítás-kori temetők az Ipoly mentén (Studia Comitatensia 6. Szentendre, 1978)

AZ IPOLY MENTE NÉPESSÉGE A X-XI. SZÁZADBAN A történeti összegezés, az etnikai kérdések tárgyalása előtt fontosnak érzem, hogy az eddig követett feldolgozási módszerről is szóljak. Erre annál is inkább szükség van, mert hiszen metodikáikig К rolóvá nszky Alán és Éry Kinga útját járom, akik - mások mellett - már két évtizeddel ezelőtt igyekeztek meghonosítani a statisztikai módszert. 15 évvel ezelőtt azonban én még nem ismertem fel ennek az útnak a jelentőségét és szükségszerűségét és ezért megfontolatlanul nyilatkoztam: „Ich bin der Meinung, doss diese statistische Methode in sich nicht genügt. Nicht nur deshalb nicht, weil eine Vereinheitlichung mit einer gewissen Schematisierung verbunden ist, weil die Nüchternheit der Zahlen die von Menschenhand geschaffenen Gegenstände ihrer »Mensohlidhkeit beraubt«."

170 Kétségtelen, hogy „gyakran olyan kész mankókra támaszkodunk, amelynek teherbírását előzőleg magunk nem próbáltuk ki."

171 Nem ritkán átvettünk - és átveszünk - nemcsak hipotéziseket, hanem kutatási szemléletmódot is anélkül, hogy elfogulatlan kritika alá vennénk az adatokat és a következtetéseket A magyar (s nemcsak a magyar) régészetben ma már tucatszámra élnek olyan „tételek", amelyeket mindenki tényként közöl és idéz, de a hitelét nem vizsgáljuk meg, vagy nem eléggé alaposan vizsgáljuk meg.

172 170. BAKAY 1966/a, 44. 171. DEÉR 1944, 15. 172. Nem szándékozom a kérdés egészével foglalkozni, a László Gyula által életre hívott és iskolát teremtő 'kutatási szemléletről azonban szükséges szólni, hiszen ennek hatása alatt utas itattam el magam is — például — a statisztikai módszert. A XX. század első évtizedeiben találkozunk először a tárgyak „életrékeltésének" módszerével (Nyáry Albert, Kovács István, Zichy István), jóllehet ez a néprajzi látásmód nem lett általános a magyar kutatásban. Posta

1 Béla valóban iskolát teremtő hatása ugyan termékenyítőleg hatott, a tárgycentrikus szemlélet és kutatási módszer azonban — igaz, magasabb fokon — virágkorát élte. Fettioh Nándor volt az, alki a hazai archeológiát igazán nemzetközivé tette, s akiről László Gyula nemrégiben így nyilatkozott: „Das real-archäologische Fundament haben ihr Nándor Fettichs Arbeiten gegben." (LÁSZLÓ 1975, 200.) A „reál-archeoiőgia" kifejezés manapság már egy kissé pejoratív, holott a régészet önálló tudományos módszerének egyik — ma is érvényes — alapelve a tipológia és a stratigráfia (ALBRIGHT 1964, 20). Magyarországon az 1930-as és 40-es években zajlottak le az első, csaknem minden tekintetben hiteles régészeti feltárások, s nem utolsó sorban éppen Fettioh Nándor révén. Hiteles régészeti forrásanyagnak csak a pontos és jól dokumentált feltárások anyagát tekinthetjük. Amíg a régészeti feldolgozások megmaradtak a tárgyaik vizsgálatánál, nyugodtan forrásanyagnak lehetett tekinteni a szórvány leleteket, a gyengén vagy rosszul megfigyelt ásatások anyagát, a hiányosan feltárt temetőket, illetve a temetőknek egy-egy sírcsoportját. 1940 táján még korántsem állt annyi hiteles régészeti anyag rendelkezésre, mimt amennyire László Gyula valóban nagy hatású új módszerének igazolására szükség lett volna. (BAKAY 1966, 125-126.) László Gyula új temetőelemzési módszere (LÁSZLÓ 1941, 265266.) kétségtelenül látványos felismerés volt és vitathatatlan tény a „Honfoglaló magyar nép élete" című könyvének nagy jelentősége és máig tartó hatása. Figyelembe véve, hogy az 1945 előtti lelőhelyek 69%-át régész egyáltalán nem látta (nembogy ásatott volna!), a fennmaradó 318 lelőhely anyagát tekinthetjük csak minimális alapnak. László Gyula mindössze 8 temető anyagára építette könyvét, illetőleg a nagycsaládi rendszer feltételezését. (LÁSZLÓ 1944, 125-265.) Tekintettel arra, hogy az addig ismert anyagnak 0,77%ára alapozta következtetéseit, ennék a kiválasztott forrásanyagnak kifogástalannak kellett volna lennie. Ezzel szemben a bezdédi, az eperjeskei, a kenézlői I. és a szeged-bojárhaltmi temető (-részek?) napvilágra kerülése nem hiteles szakmunkák következménye. László Gyula azt írta a bezdédi temetőről: „...1896ban tárta fel a sírokat Jósa András, a nyíregyházi múzeum akkori tudós igazgatója..." (LÁSZLÓ, 1944, 128). — Jósa András azonban azt közölte, hogy csak 3 sír feltárásánál volt jelen, a többi sírt Vidovich László főszolgabíró ásatta ki, majd így folytatta : „Ha az ásatások alkalmával tapasztalt buzgalommá

1

! ugyanolyan fokú szakértelem párosult volna, ismereteink a honfoglalási korról még tetemesebben bővülhettek volna, mint így, amikor Vidovich barátom jegyzetei és a saját észleletéin alapján csak a következőket közölhetem . . ." (JÓSA 1896, 386.): „...csak három sírbontásnál voltaim jelen .. . csonka észleletből pedig következtetéseket nem lehet levonni." (Uott 388.); „.. . a jegyzetek . .. tőlem nem függő okok miatt hiányosak ugyan, de mégis többet érnek, mintha semmi feljegyzés nem történt volna." (Uott 390.) Az eperjeskei temetőt Jármy Miklós, Tibor és Tamás földbirtokos tárta fel túlnyomórészt (5 sír) és csak 3 szegényes mellékletű sír kibontását végezte Kiss Lajos. (KISS 1922, 51.) László Gyula bizonyos módosításokkal vette át a közzétett adatokat, mint pl. a 2. sírban levő nyílcsúcsok számát, melyet ő 4-nek mond, Kiss Lajos viszont 3 db-ot említ (uott 44., 45. o., 4. kép) megjegyezve, hogy 1 db a felszínen hevert. A temető valóságos sírszámáról hozzávetőleges elképzelésünk sem lehet, mivel „a lelkes kutatók", lévén a „sír-távolság 3 m az egyik sír közepétől a másik sír közepéig, ugyan-