Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor. Az Ipoly menti falvak néprajzi képe

nak Mogyoróstetőn voltak a pincéik. Általános, hogy minden pince előtt egy szoba nagyságú hely volt, amelyben a prés, edények, szerszámok, legtöbben asztal, alkalmi ülőhelyek, katlan, esetleg tűzhely is volt. Innen vezetett a föld alá az 5—15 lépésnyi mélységű bortároló. Bernecei adat szerint a pinceszobába vermet is ástak, és abba tették el a búzát. Vámosmikolán a pincék közötti partos oldalakon voltak a vermek. A pincékben krumplit, répát, zöldségfélét is tartottak, rendszerint mindjárt a bejárattól jobbra vagy balra levő sarokban és a pince fenekén (végén). A bort a gantárnak nevezett gerendákon sorakozó hordókban tárolták. Vasárnap délutáni és esti pinoézések a férfiak rendszeres szórakozásai közé tartoztak. A szőlőműveléséről Nóvák László tollából önálló tanulmányt közöl kötetünk. Kenderfeldolgozás (18., 19., 20.) A kérdésekből kitűnik, hogy falvaink mindegyikében rendszeresen termeltek kendert és azt házilag fel is dolgozták.

15 Legtöbb falu határában a dűlőnevek közt megtalálható a kenderföldék, káposztásföldek elnevezés. A kenderáztatást mindegyik falu az Ipolyon végezte. Amennyire a kérdés szűkszavúságából és a rendelkezésre álló válaszokból kitűnik, mindenhol vályúszerű alkalmatosságban, iö'rővel vagy sukkal (1., 3.) törték a kendert. Berneoén és Letkésen ismert a törőszék elnevezés. Törés után íiloíták, majd héhőzték a szálat. Ezt követően történt a fonás. Nem volt szokás sehol sem a kitilolt kender puhítása. A fonás eredményeképpen a legfinomabb fonal mindenütt szála vagy szálakender i(Perőcsényben cérna). A közepes minőségűt pátyosznak (3., 5., 9.), szösznek, Perőcsényben vékony fonálnak nevezték. A legrosszabb minőségű fonal neve mindenütt kóc. Geometrikus és virágmintákkal díszített csíkos (főleg piros fonalú) szőtteseket készítettek. Különösen kiemelkedőek e tekintetben a nagybörzsönyi takácsok munkái (5. kép). Aratás, cséplés (21., 22.) Ezzel a témakörrel a földművelés fejezeten belül kötetünkben önálló tanulmány foglalkozik. A kérdőív által felvetett néhány kérdés eredményét az alábbiakban foglaljuk össze: Sarlós aratásra — az öregek elbeszélése nyomán — Berneoebarátiban, Tésán, Perőcsényben, Vámosmikolán és Nagybörzsönyben emlékeznek, látni azonban sehol sem látták és nem gyakorolták az emlékezők. Perőcsényben a tenkő (tönköly) aratását végezték sarlóval. Mindenütt kaszával aratnak emberemlékezet óta. A sarló-kasza váltás legkorábban 1870, legkésőbben 1890 körül mehetett végbe. Rozsot mindig kézi cséppel csépelték, a többi gabonát pedig lovakkal nyomtatták el. Egyedül Letkésről és Nagybörzsönyből van adatunk, hogyha kevés zsúp kellett csak, kis markokat fogva a kézbe, mosószékhez, illetve deszkához verték a rozsot. Legeltetés, állattartás (23., 24., 25., 26.) Az Ipoly mentén mindig jelentős volt az állattenyésztés.

16 Bél Mátyás ezeket írja (1730 körül) Kemencéről: „Mivel az erdők makkot teremnek, a sertések hizlalásában elegendő takarmányt nyújtanak, ha megfelelő az időjárás." Berne635