Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Szabó Sándor: A Börzsöny-vidék helytörténeti adattára
Mohács előtt — miként e tanulmányhoz tartozó falulapokból is kiderül — e táj lakossága túlnyomó részében magyar volt, egyedül a Börzsöny hegységben a XV. században nyitott bányák művelésére betelepített németek s esetleg a Felvidék szlovák rezervoárjából ide szivárgók színezték valamelyest az egységes magyar etnikumot. A mohácsi vész bekövetkeztekor az egész ország a feudális anarchia, majd utána a két király egymás elleni küzdelmének állapotában sínylődött, s a földesúri hatalom e tájon is ennék függvénye volt. Amikor 1552-ben Drégely vára, illetőleg 1554-ben Nógrád (mindkettő a Börzsöny hegység közelében, illetőleg utóbbi hozzátartozóan is) elesett és török kézre került, a börzsönyi táj is behódolt a töröknek, s Damásd várával együtt a törökök végvári területévé s harcok színterévé vált. Csák az uralmi helyzet, de nem a hadiállapot változott az 1593. évben megindult 15 éves háború során e terület számára, amikor mindjárt a hadjárat elején, 1594-ben a királyi haderő felszabadította az előző évben visszafoglalt Palánk után Nógrádot, s ezzel az egész Hont megyét birtokba vette. Damásd vára így ismét magyar végvárrá lett, s megerősítésére a 17. század elején sorozatosan országos intézkedéseket hoznak, melyek lényege rendszerint: a jobbágytelkek kézi és igás munkáinak erődítési célokra való kirendelése, s természetbeni szolgáltatások nyújtása. Ebben az új helyzetben a lakosság sorsa semmit sem változott, sőt tovább romlott annak következtében, 'hogy a küzdelembe a hatalmi helyzetért az erdélyi fejedelmek: Bocskai, Bethlen, I. és II. Rákóczi György is beavatkozott, s sorozatos sikeres hadjáratot vezetett a Habsburg királyi részeken. A hadjáratokat befejező békekötések azonban rendre azzal végződtek, hogy Hont megye s benne a bennünket érdeklő börzsönyi terület ismét visszakerült a Habsburg királysághoz. Erre az időre esik Damásd várának szomorú vége. 1646-ban a váczi törökök, felhasználva Bercsényi László várkapitány távollétét, meglepték a várat, az őrséget levágták, és a várat földig lerombolták. Nem is épült újjá később sem. 1663-ban a török újabb háborút indított, s ennek során még ez évben elfoglalta Érsekújvárt, Drégelypalánkot s Nógrádot, s így nyilván a honti részek is visszakerültek hozzá. Annák ellenére, hogy a császári sereg sikeres ellentámadásokat hajtott végre a török ellen, 16644>en megkötötték a vasvári békét, mely Érsekújvárt s a mögöttes részeket török kézen hagyta. A nyomában kifejlődő elkeseredés a Wesselényi-féle összeesküvéshez vezetett, ezt követte annak kegyetlen megtorlása, majd a vallásüldözés s a lakosságra kivetett hatalmas adók kíméletlen behajtása. Az általános elégedetlenség a Thököly-féle felkeléshez vezetett 1678-ban. Néhány évi felvidéki sikeres működése után azonban Kara Musztafa török nagyvezír Bécs alatti súlyos veresége az ő sorsát is megpecsételte, s a megindult császári hadak 1685 nyarán felszabadították Érsekújvárt s vele Hont megyét is végleg a török uralom alól. A felszabadító háborúk temérdek pusztulással és nyomorúsággal jártak. Mint Borovszky írja Matunák és Hőké Lajos kéziratos munkája után, amikor Gerhard Pál alispán egyszer Merci tábornokkal bejárta a vármegyét, Báttól Korponáig, s onnan Váczig és Esztergomig, egy lélekkel sem találkoztak. A falvakat pusztán hagyták lakóik, akik a törökök és mindenféle sarcolok elől erdőkben, sziklába vájt üregekben kerestek menedéket. Az idegen sereg garázdálkodása következtében ez idő tájt mintegy 50 falu teljesen kipusztult a vármegyében. A felszabadulás után súlyos terhet jelentett a jobbágyság részére a megszálló idegen katonaság eltartása, az erőszakos katonafogdosás, a nemesség birtokos része szempontjából pedig az „új szerzeményi bizottságnak" a rendelkezése, mely szerint a visszaszerzett (török uralom alól felszabadított) birtokaikért vált46
