Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma
A többi községekben még ez a járási székhelynek kijáró tagoltság sem volt meg. De mint láthatjuk, a paraszti társadalomból itt sem váltak ki a gazdák, néhányan voltak, nem volt társadalmi bázisuk. Nem véletlen, hogy a paraszti társas összejövetelek, társas munkák jelentették itt a szórakozást, a társas élet alkalmait, s a férfiaknak még a kocsmák. Az egész vidék parasztsága a kapitalizmus korában az elszegényedés, az anyagi romlás irányába mozdult. Jól mutatja ezt az, hogy a parasztság által lenézett uradalmi cselédek közül egyre többen tudnak beköltözni a faluba, házat venni, s a falu családi, keresztkomasági kapcsolatokat létesít velük. A harmincas évektől kezdve pedig már falubeliek helyben is elállnak cselédnek, ha rosszul megy soruk. 47 Ugyanakkor kevesen vannak, akik továbbtanulnak, iparosnak állanak és a magasabb rétegekkel is kapcsolatot találnak. 48 A két világháború között csupán néhány tanító, iparos — akik maguk is a falura voltak utalva a megélhetés szempontjából — talál csak közvetlenebb kapcsolatot az egységesen szegény parasztsággal. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a jobbágyvilág a volt jobbágyok számára szinte jobbnak és fényesebb időszaknak tűnt, s ezt őrizték emlékezetükben azok, akik abban az időben még voltak valakik: telkes jobbágyok. III. Az Ipoly-völgy társadalmának jobbágyfelszabadítás után elkülönülő három rétege között nem voltak éles határok, s főként nem volt közöttük ellentét. Pedig a kapitalizmus korában kialakuló paraszti rétegek általában ellentétbe kerültek egymással, érdekeik összeütköztek, vagy nagyon is különböző érdekek kapcsolták őket össze (munkaadó-alkalmazott). Az Alföld gazda-, kisgazda- és munkás- (summás, napszámos, arató, kubikos) rétegei között már a századfordulón, de főként a két világháború között nyílt összeütközésekre is sor került. 49 Mindez az Ipoly-völgy paraszti társadalmában nem jelentkezik. Itt az egyes rétegek igen közel állnak egymáshoz, az általánosan alacsony anyagi színvonal és a minden rétegre érvényes fenyegető létbizonytalanság miatt könnyen átkerülhetett bárki egyik rétegből a másikba. A jobbágy egyik pillanatról a másikra elszegényedhetett, egy anyagi nívóra kerülhetett a zsellérrel, legfeljebb tudatában, magatartásában őrizte egy ideig származása, státusa emlékét. Napi életvitele azonban nemcsak hogy nem különbözött a zsellérétől, hanem össze is fonódott kettejük élete. A jobbágyfelszabadítás után közvetlenül, még az Ipoly-völgyben megvoltak a közösen gazdálkodó, egy fedél alatt élő nagycsaládok. Számuk azonban már ekkor is jelentéktelen. Palugyay adatai alapján megállapíthatjuk a nős férfiak és családfők számából körülbelüli arányukat. A nős férfiak számából kivonva a családfők számát, megkapjuk, hogy hány nős férfi nem alkotott önálló családot. 50 Természetesen ez a szám nem jelenti még a nagycsaládok számát. Kettővel, de még inkább hárommal el kell osztanunk, hisz egy-egy nagycsaládban legalább három kiscsalád élt együtt. Mivel ezen a vidéken a nagycsalád kifejezetten nagyobb vagyonhoz volt kötve, az ekkor előforduló nagycsaládok száma a vagyonos (esetleg egy jobbágy teleknél is nagyobb) családok számát is jelenti. Űjból kitűnik Bernece, Ipoly tölgy es és Letkés szegény volta. A nagycsaládok a századfordulóra már felbomlanak, mert nincs megfelelő anyagi alapjuk. Néhány (köz460
