Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma
kaptak földet, s milyen földről volt szó. Eszerint világos, hogy a telekhez (szántó), akár jobbágyi, akár zsellér, hozzá tartozott még a külön kijelölt és elkülönített: szőlő, kenderföld, káposztaföld (krumpliföld) is. Ezenkívül pedig a fel nem osztott, el nem különített rét (kaszáló), legelő és erdő. Itt a jobbágyok és zsellérek egyaránt szántóföldjük (telkük) nagysága arányában kaptak jogot, s annak arányában használhatták. A közös földekből a jobbágyfelszabadítás után is a jobbágyfelszabadítás előtti használati jog alapján részesültek. A mérték ugyanannyi volt az emlékezet szerint: „Ügy kapott mindenki itten fődet, mindent, amennyit azelőtt használt az uradaloméból. Aszerint adták neki." „Akinek volt földje, mindegy, hogy jobbágy vagy zsellér volt, földje arányában részesült a közös földekből." A legelőn „ ... minden két hold, két-három hold földre volt egy számos állata. Csak a szarvasmarha vagy ló. A sertések, juhok nem számítottak." Egy jobbágytelek után tehát Vámosmikolán a legelőre lehetett hajtani 7—8 .számosállatot. Természetesen volt elkülönített juhlegelő és külön járás a sertéseknek, ahol szintén a föld arányában hajthatott ki valaki, holdanként egy kis állatot. Egy féltelkes jobbágy két ökröt (később inkább egy pár lovat), egy tehenet, egy-két növendékállatot .(mindig volt) tartott. Ezenkívül egy anyakocát 4—5 malaccal. A telkes jobbágy is legfeljebb 3 szarvasmarhát tudott legeltetni a közös legelőn. A múlt században még a birka volt a gyakoribb, sok legelőrészt foglalt el: „Az én fiatal koromban, de még meglett koromban is — mondja egy 83 éves ember — még három juhász is volt itten Mikolán. Mindegyiknek volt vagy háromnégyszáz darab juha, akit őrzött. De a gazdákét őrizte, nem az uradalomét. Akkor minden gazdának volt bizonyos mennyiségű juha." Az erdő használata is a jogon alapult. Letkésen egy egész telekhez az emlékezet szerint 8—9 jog tartozott. Egy jog pedig itt 1245 négyszögölnyi erdőterületet tett ki. A község 340 kh erdejében a zselléreknek is voltak jogai, de elenyészőek. Jogaikat eladogatták, mert 1—2 joguk után alig járt nekik valami, de a közös erdei munkák is akadályozták, hogy munkát vállalhassanak. A kaszáló mértékét nem állapíthatjuk meg pontosan, mert közben abból több ízben törtek fel mindenütt szántónak, szőlőnek, s ezek összezavarják az emlékezetet. Egy idő után, kb. a múlt század 80-as éveiben bizonyos területeket már örök használatra ki is mérnek belőlük. összefoglalva az eddig elmondottakat, területünkön egy jobbágytelek 16— 24 kh körül mozgott, egy zsellértelek pedig 3—7 kh lehetett. Ezekhez a szántókban mért telkekhez hozzá tartoztak a közös földek (rét, erdő, legelő), s itt földje arányában mind a jobbágy, mind a zsellér jogok szerint részesült belőle. Közös úrbéri testület intézte együtt mindkét réteg ügyeit. A jobbágyok és zsellérek ezenkívül szőlőt, kender- és káposzta- (krumpli-) földet is kaptak, külön helyen, s az elkülönítettség mindmáig élő földrajzi nevekben is jelentkezik (Zsellérfődek, Zsellér-kenderfődek). Hogy miért hívják így, miért nevezik zsellérnek, arra szinte minden ember meg tud válaszolni, s elkülöníti őket a jobbágyoktól, pontosan vázolja, hogy 1848 előtt milyen társadalmi helyzete volt e két rétegnek. 37 Vidékünkön a tagosítás későn, csak a 70-es években megy végbe. Ezt tudják maguk az emberek is: „Később aztán, a 48-as forradalom után már mikor a kiegyezés megvót, 67-be, azután szétosztották a fődeket..." „Mikor a fődosztás vót, akkor, a 70-es vagy a hatvanötös évekbe..." „Ezt annakidején, valamikor az 1800, nem tudom hányas években, 70 körül,... megvolt nekem a papírom, az eredeti is erről..." A jobbágy- és zsellérföldek valójában akkor különülnek el élesen, akkor mérik ki külön helyüket. Nem véletlen, hogy az ese451