Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

U. Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből

még ma is felkötnek az alsószoknya alá részben a csípő erősítésére, részben pedig azért, hogy a szoknyának szebb lengése, ringása legyen. Kötény. A kötény viselete szorosan hozzá tartozik a falusi viselethez. A nők ház körül vagy mezei munkákra vastagabb háziszőttesből való kötőt kötöttek, ami maradhatott csak nyers színben, de az is előfordult, hogy házilag kékre festették. (Igen olcsó és tartós gyári anyag volt a ceig, amit a falvakban mákosnak is neveztek; ezt a kötényen kívül más ruhadarabra is használták.) A kötények — hétköznapi, ünnepi egyaránt — csak derékra kötött volt; melleskötényt csak azok hordanak, akik kivetkőznek. Az ünneplő ruhához való kötény színe minden esetben eltért (fiatalabbaknál) a szoknya színétől; egy szél anyagból varrták, általában sima seZemből, egészen kicsit ráncolva és gallérba fogva. Hossza a szoknya hosszával egyezett. A három oldalán — életkor szerint — mindig világos vagy fekete, 2—3 cm-es gyári rakott csipke futott körül, másoknál az alján hajtásolás is előfordult. A kötényt otthon szabták-varrták, de kicifrázni régen Rostás Franciskának adták. Ö a kötény gallérjára színes fonallal tőzéseket, kerek meg hegyes fogakat varrt. Az ünnepre viselt kötény elé régen négyágú szalagot kötöttek, amit pertZivel erősítettek a derekukra. A négy ágból kettő széles szalagból való volt — ebből sokszor a deréknál még csokrot is kötöttek —, kettő meg vékony. Ez a szokás már csak az öregek emlékezetében él. A p r us zl ik oknak két fajtája alakult ki az évek során: a fél- és az egész vagy magas pruszlik. A régebbi a félpruszlik, amit körülbelül a 90-es évektől a lémeces-, a század elejétől a kivarrott ujjú, majd a puffancsos egyingre vettek fel a fiatalok. Az 1910-es években tűnik fel az egész pruszlik (2. és 4. kép). A kétfajta pruszlik viselete 15—20 évig párhuzamosan divatban volt, majd a második világháború után mindkettő lassan eltűnt. A pruszlikok közös jellemzője, hogy ívelt hátrésszel testhez szabták; az előrész a hátíveléshez közvetlenül (tehát oldalvarrás nélkül) csatlakozott. Amíg a félpruszlik mellen, háton és karöltőn erősen ívelten kivágott, a magas pruszlik jóval zártabb mind a nyaknál, mind a karöltőben. Szinte ujj nélküli testállónak fogható fel. A félpruszliknak több változatát varrták: Letkésen csak derékvonalig ért (Börzsöny Múzeum, ltsz.: 74.1.1.), Bajtán a hátrész meghosszabbításaként két, 5—6 cm-es farok feküdt ki a szoknyaráncra; Tölgyesen, Ipolyszalkán gyakori volt, hogy tenyérnyi széles, csipkés szélű fodrot varrtak a derékrészhez. A nyárra, ünnepre, táncra való félpruszlikot fehér gyolcsból is készítették. Elöl végig patentkapoocsal záródott, amit egy végigfutó, színes fonallal kihímzett csíkkal fedtek el. A nyak- és karkivágást hurkolóöltéssel dolgozták el; a mellrészre még keskeny, tarka, naturalisztikus virágokból, levelekből laposhímzóses sorokat, a karkivágás körül koszorúsort varrtak. (II. tábla.) Ünnepi alkalomra kasmírból varrták legszívesebben a pruszlikot, mert ennek az anyagnak színe-visszája egyforma színű, míg a többi anyagnak elütött a másfele. Kendervászonnal bélelték; az elejébe betétet illesztettek egészen derékig, aminek a színe mindig erősen elütött a pruszlik színétől. Például piros szövethez zöld elejét varrtak, erre még fehér gyári vert csipke is került párhuzamos sorokban; ugyanebből a keskeny csipkéből került a nyak- és karkivágás szélére; a betétek két oldalán kedvelték a mizlit .(hajtásolás) és a tüllalapra műselyem szállal hímzett virágdíszes gyári 'csipkéket is. (II. tábla.) 411