Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

I. Sándor Ildikó: Tüzelőberendezések változása a Börzsöny vidékén

Az 1920—30-as évek között különböző gyári előállítású tűzhelyek és kályhák jöttek divatba. Ezek öntöttvasból vagy lemezből készültek. A gyári sporheltek hosszú, karcsú lábakon állóak, a falsporhelt formáját, illetve lényegét követték. Azt a fajtát, mely legjobban hasonlít a falsporhelthez — a sütője (rengli) magasabban van a platninal — csikósporheltnék, csikótranszportnak nevezik (41. kép). De Tésán, Perőcsényben, Ipolydamásdon gyakran hívják ezt is — mint a többi gyári tűzhelyet — masinának, öntöttmasinánaCit, lemezsporheltnek, \stráncportnak is. A fenti terminológiákat vegyesen alkalmazzák azokra a gyári öntöttvas vagy lemezből készült takaréktűzhelyekre is, melyek magas lábúak, de lapos testűek, mert sütőjük a plátni alatt helyezkedik el, a tüzelőtér mellett. A sütő ajtaja a hosszabbik oldalon van. A tüzelőtér nyílása a rövidebb oldalon helyezkedik el, alatta a fiókszerű, kihúzható hamutartóval (42., 43. kép). Ez a masina előde a II. világháború után elterjedő, a ma is legtöbb helyen használt, zománcos oldalú asztali tűzhelynek. Ennek főzőlapja és platnija nagyobb, teste vékonyabb, lábai rövidebbek, mint a különböző masináké. Külsőre sokkal mutatósabb elődeinél (40., 46. kép). Az utóbbi egy-két évtizedben, és különösen napjainkban az asztali tűzhely is mindinkább háttérbe szorul, a helyét a palackos gáztűzhely vagy villanytűzhely foglalja el (47. kép). A gyári tűzhelyekkel egy időben megjelentek az ugyancsak gyári készítésű öntöttvas kályhák is. Ezek hengeres testűek, különböző magasságúak, nem ritkán díszes öntvényből készültek (45. kép). Ma is legtöbb helyen használják őket, fával, szénnel tüzelnek bennük. A fiatalok vagy új házat építők viszont egyre gyakrabban térnek át az olajtüzelésre, nemegyszer a házilag megoldott központi fűtésre is (főleg Vámosmikolán). A fönt felsorolt gyári tűzhelyek meghonosodása előrelépés volt az eddigiekkel szemben. Az előzőleg ismert tüzelőféleségek (tüszel, kemencék, falisporhelt) egy helyhez voltak kötve. Nem voltak elmozdíthatók, külön meg kellett építeni szobában, konyhában. Az új, gyári tűzhelyek lábakon állnak. Könnyen lehet mozgatni egyik helyiségből a másikba. A füstelvezető kályhacsővel akár a nyári konyhában, akár az udvaron működtethető. Az év különböző szakaszaiban másmás helyre vihető és használható. Természetesen a tűzhelyváltás minden mozzanata nem következett be minden egyes házban egyformán, vagy ugyanabban az időben. Egy-egy helyen valamilyen oknál fogva tovább fennmarad egy-egy típus. Űj házak építésekor viszont mindig a legújabbat építik vagy vásárolják meg. PL: az olyan házban, ahol a szobában 1920-ig vagy 1930-ig is megvolt a kemence, a konyhában nem a hagyományos kemencét építik fel a szobai kemence megszüntetésekor, hanem a melegkonyhával együtt járó vindófnit, amely akkor a legújabb divat. Vagy: a szabadkéményes ház lebótolásakor 1935-ben nem vindófnit építenek a konyhába, hanem az udvaron építik fel a kemencét, a konyha pedig megkapja az akkor legújabb, legdivatosabb csikósparheltet vagy asztal tűzhelyet. De ugyanakkor előfordult az is (fentebb már említettük), hogy 1941-ben az új kemencét nem az udvarra építették, hanem hagyományos módon a szabadkémény alá, s bár már nem használják, de ímegvan a mai napig (Perőcsény, 22. kép). 383