Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

I. Sándor Ildikó: Tüzelőberendezések változása a Börzsöny vidékén

A \kéményajja egyik vagy mindkét oldalán egymással szemben foglalt helyet a két sárpadka, melyet 60—70 cm magasra építettek. Ezeken főztek szabad tűznél ágfával. A kemencék szája előtti padkákat általában tüszelnek, ritkábban tűzhelnek (Vámosmikola) nevezik a gyűjtőterületen, de Nagybörzsönyben és Kemencén a kémő, kímő elnevezés is használatos.

4 A tüszelt régebben sárból, kisebb kövekkel vegyesen raktak, később, e században vályogból csinálták. Oldalát fehérre meszelték, tetejét sárga földdel mázolták. Alul középen egy négyszögletes, kb. 40 cm mély nyílást hagytak, amelyben a kemence és a tűzhely hamuját gyűjtötték össze a mosáshoz szükséges lúg készítéséhez. Hamuinknak, hamuliknak hívták. Ezt a nyílást használták aprófa tartására is. Keltetés idején pedig a kotló és a csibék helye volt. Ipolytölgyesen ezért fcőító'Zi/cnak is nevezték

3 (17., 20., kép). Ha két tüszel volt a kürtőaljában, gyakran mindkettőben hagytak hamulukat. Vámosmikolai adat szerint ilyen lyuk régen a szobai kemence padkájában is volt. Az öregek ezt kutlicnák nevezték. Ugyancsak kutlicnak hívták a szobában a kemence és a fal közötti részt is. 2. kép. Tüszel. Alatta hamulik v. kőttőlik. i(Ipolytölgyes, F. 11 878) A tüszelre nyílt a szobai kemence (kemencék) szája, s a tüszel sarkába építették a sárból rakott katlant is (13. kép). Használata e században nem volt általános. Minden községben voltak idős adatközlők, akik állították, hogy gyermekkorukban nem volt katlan a házukban, mások viszont emlékeznek arra, 360