Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén

A lakóház a II. világháború után A napjainkban épült falusi lakóházak már nem sorolhatók egyértelműen a népi építészet körébe. Az újonnan épült házak zömét néhány építési vállalkozó készíti, a hivatalos szervek által „felülvizsgált", esetenként módosított tervek alapján. Nem a falusi ház fejlődésének eredményéként létrejött, de nem is a megváltozott falusi életmód által létrehozott, hanem átvett megoldások ezek, külső megjelenésűkben és belső elrendezésükben egyaránt. Ügy véljük azonban, hogy mégis érdemes röviden áttekintenünk ezt a korszakot, mert minden egyöntetűsége ellenére fölfedezhetők benne bizonyos, a szűkebb közösségre jellemző vonások. Az építészet: A II. világháború után elsősorban Diósjenőn, de Perőcsényben és Tésán is rohamos csökkenésnek indult a mezőgazdasági népesség. A lakóház átalakulásának az a folyamata tehát, amelyik Szakolyán már az I. világ37. kép. A pinoegunyhó tetőszerkezete (Perőcsény) háború idején megindult, a másik három faluban gyakorlatilag csak 30 esztendeje lett általános. Ez azt is jelenti, hogy itt tulajdonképpen átugrottak a viszonylag hosszúra nyúlt átalakulási folyamatot, s a hagyományos házformáról — némi leegyszerűsödés után — mindjárt a napjainkra jellemző megoldásokra tértek át. Az alapot és a lábazatot ma úsztatott betonból készítik, amelybe bőségesen dobálnak termésköveket. A falat általánosan téglából rakják, de vannak speciálisan jellemző építőanyagok is. így Diósjenőn elterjedt az előre gyártott salakbeton blokk és a saüakbetonból a helyszínen osömöszölt fal. Mindez nem véletlen: a vizsgált falvak közül egyedül Diósjenőnek van va&útáüeöaaásay a helyi lakosság innen

i

.veszL..a mozdonytisztításkor kidobott salakot. A salakbeton fal 345