Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén
Ajtók, ablakok: A pitvarnak rendszerint kettős ajtaja volt. A belső, a pitarajtó vastag deszkából készült és fasarkokon forgott. A külső pedig tulajdonképpen félajtó volt (120—160 cm magas) azzal a rendeltetéssel, hogy nyáron, amikor a befelé nyíló pitarajtó állandóan nyitva volt, a baromfi ne járjon be a házba. Ennek a kis ajtónak általánosan sarágja, 19 saragla volt a neve, Diósjeríon nyári ajtónak, Szokolyán és Perőcsényben pedig — ha nem lécekből, hanem deszkából készült, akkor — verőcének nevezték. 7. kép. A kiváltó kürtőgerenda (Perőcsény) Az I. világháború előtt épült házakon két (néha csak egy) rendkívül kicsiny ablak nyílt az utca felé. Ezeken rendszerint vasrács és fatábla volt, s elvétve akadt néhány vasból készült ablaktábla is. A tetőszerkezet: A vizsgált községekben már az I. világháborút megelőző évtizedekben meglehetősen gyors változáson ment keresztül a tetőszerkezet. Ez az átalakulás — amelyre a fával való takarékoskodás jellemző — érintette a fedélszéknek úgyszólván minden szerkezeti elemét. A községek között a tetőszerkezetet illetően lényegében nincs számottevő eltérés, Szokolyán ugyan meglehetősen bizonytalan adatokat találtunk a régi, szelemenes szerkezetre vonatkozóan, de Gönyey, aki nálunk több mint 30 évvel korábban járt ott, megálla-, pította, hogy „a faház tetőszerkezete ágosfákon fekvő szelemenen nyugodott". 20 Az a véleményünk, hogy a vizsgált települések lakóépületeinek tetőszerkezetében jelentkező eltérések csupán az időbeli különbségből adódnak, s a következőkben ismertetett folyamat lényegében általánosan érvényes (6. kép). A) A hosszú falak tetején feküdtek a sárgerendák, amelyeket Szokolyán hosszúgerendának is neveztek. Ezekre támaszkodtak a pallér gerendák (mennyezet- vagy födémgerendák). A pallásgerendákat az épület közepén végighúzódó mestergerenda is alátámasztotta. 21 Erről azonban már Gönyey is megállapította, hogy „tulajdonképpen csak dísz volt, minden statikai szerep nélkül". 22 A szarufákat felül a gerincen végighúzódó szelemen tartotta, alsó részükkel pedig a pallásgerendákhoz voltak erősítve 23 . A szarufa túlérte a pallásgerendát, ezért csüngő szarufának nevezték. A szarufákra durván megfaragott rakottya rudakat kötöztek, s ezekre tették a zsúpot. Sajnos, nincsenek pontos ismereteink arról, hogy mi tartotta a szelement, adatközlőink ez irányú ismeretei meglehetősen hiányosak voltak. A diósjenői 319
