Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidékének településföldrajzi viszonyai
tás). 98 A szérűskertek e falvakban a belső gazdasági központ alapvető — az egész gazdasági tevékenységre kiterjedő — megosztottságát idézték elő. Falvainkban a belsőség ilyen jellegű tagolódása a határban csoportosuló pinceházak, présházak révén valósult meg azzal a különbséggel, hogy ott jószágot sehol sem tartottak. A mennyezettel ellátott épületek padlására hordták a széna jelentős részét (Baráti, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny), amit legkésőbb etettek fel a jószággal. A századfordulónk idején — olykor a belső porta mellett is — a présházak mellett nyomtatták el a gabonát, a pincékhez hasonlóan a vermeket is a pinceházakban vagy körülöttük ásták ki. Később, az 1920-as évektől pedig már a présházakban felállított különböző nagyságú hombárokban tartották a gabonát. Ez a berendezkedés legjellegzetesebben, legfejlettebb formában Nagybörzsöny településrendszerében mutatkozik meg. A szőlőgazdasággal kapcsolatos településrendszeri megosztottság tehát jól szembetűnik Baráti, Ipolytölgyes, Vámosmikola esetében, ahol a belsőségtől távolabb, a szőlőhegyen vagy az alatta meghúzódó térségen épültek ki az üzemhelyek. Nagybörzsönyben ez a rendszer jóval összetettebb: a présházak, illetve a — rokonsági rendszernek megfelelő — présházrendszer szélesebb gazdasági funkciót töltött be. Ennek alapján lényegesen módosult a belső porta rendeltetése: Nagybörzsönyben a porta és a Pázsit üzemhelyei a belsőség jellegzetes megosztottságát tükrözik." JEGYZETEK 1 Tekintettel arra, hogy Bernece és Baráti két különálló község (Baráti káptalani, Bernece érseki falu) volt, s csak az 1930-as népszámlálás említi együtt a két falut, dolgozatomban külön említem neveiket. 2 Eltekintve a kéziratos dolgozatoktól, pályamunkáktól (ezzel kapcsolatosan felhívjuk I. Sándor Ildikó munkájára a figyelmet, amelyben a kéziratos néprajzi dolgozatokat rendszerezi bibliográfiai sorrendben), szűkebb vidékünkről kevés néprajzi feldolgozás sorolható fel. Itt kell megemlítenünk Gönyey Sándor Szokolya népi építkezésével kapcsolatos dolgozatát (Gönyey, 1938.), Fél Editnek a távolabb eső örihalom településéről írott munkáját (Fél, 1938.), Vincze István pincékről, présházakról készített tanulmányát (Vincze, 1958.), a teherhordással kapcsolatban pedig Erdélyi Zoltán cikkét (Erdélyi, 1958.; vö. Gönyey, 1935. stb.). 3 Láng, 1955. 278—281.; Schleicher, 1953. 4 Bulla, 1964. 148—149. 5 Fényes, 1847. 189—190. 6 Láng, 1955. 317. 7 Láng, 1955. 375—377. 8 Bakács, 1971. 56., 88—89., 91—91., 132—133., 209—210., 79—80. 9 Bakács, 1971. 103—104. 10 Bakács, 1971. 117. 11 Bakács, 1971. 165. 12 Borovszky, 1906. 62. 13 Fekete, 1943. 118. 14 A hagyomány szerint ezen a részen alagutak vannak, amelyek egykor beomlottak. Az emlékezet szerint itt volt a régi falu. A Rákóczi és Petőfi út köze Frei József (56 é.) szerint korábban erdő volt. Gyermekkorában hallotta egy 80—90 év körüli kocsistól, hogy egykor erdő volt a falu helyén, s a falu nyugatabbra esett. Pajtájuk a Keresztföldön termett tölgy- és gyertyánfából készült. 15 Fekete, 1943. 140—141. 16 Véleményünk eltér Hutterer Miklósétól, aki folytonosságot tételez fel a kora középkori (szász) és a jelenlegi német népesség között (Hutterer, 1973. 96.); meg kell jegyeznünk, hogy a szászok a XIII. században kerültek ide, s ők végezték a bányászatot a hegyek között feltárt bányákban. A bányaművelés jelentősége csökkent a XV. század első felében, azonban kisebb-nagyobb megszakítással tovább folyt még a termelés (ezzel kapcsolatosan vö. Vastagh, 1969.; Vastagh, 1971/a; Vastagh, 302
