Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidékének településföldrajzi viszonyai

szintén egy-egy faoszlopot csapoltak a talpgerendába. Ennek a faoszlopnak két oldalát függőlegesen behornyolták, nútolták, ahová a falgerendák végeit rögzítették (28. kép). Ezeknek a gerendáknak a másik végeit befaragták, s egymásba illesztve kereszt alakban a boronafal sarkát adták ki. A boronafalat felül koszorúgerendávdil (kranholc) zárták le, amelyre a tetőszerkezetet ácsolták. Az emlékezet szerint az utóbbi évszázadban már tanult ácsok végezték a munkát, de olykor ügyesebb kezű parasztemberek is merték rá vállalkozni. Az elkészült boronafalat — házak, istállók esetében — kívül-belül betapasztották, majd fehérre meszelték. A faházak még a múlt században gyakoriak voltak Nagybörzsönyben, legtovább a szegényebb réteg körében őrződött meg. A lakóházak és melléképületek (istálló, pajta) építkezésében két módozatot különböztethetünk meg: a boronafalas és a talpgerendás, fonott sövényfalas változatokat. Ez utóbbihoz tartozó építmények maradtak fenn legtovább (26—27. kép), de a boronafalas technikára is adódik példa. A módosabb gazdák legelőször törekedtek a kevésbé tűzveszélyes építkezésre, vályog- és kőfalú épületeket készítettek. Utóbbi időben már kőművesekkel, de a korábbi időszakban családi munkával végezték a házépítést. A patakkőből kirakott fundamentumra a falat zömmel kőből rakták fel, s a kődarabokat anyagsárral ragasztották össze. Helyenként vályogot is vegyítettek, de szilárdsága miatt — főként az utóbbi időben — inkább a felsőbb szakaszokat, illetve a hátsó oromfalat rakták fel belőle. A födémszerkezet kialakításakor először a sárgerendát rakták a falba (menynyezet magasságában), illetve a ház hosszában futó mestergerendát tették a helyére. A sárgerendára keresztben (a szoba szélességében) a gerendákat (train) illesztették, s áthidalták a két hosszanti tartófalat. Végük néhány centire kiáll a falsíkból, de a ház bejárati oldalán rendszerint 80—100 cm-re kiugratják, s ezáltal képződik az eresz. A keresztgerendákra szintén lapolással kerültek a koszorúgerendák (Kranholc), amelyek végei oZZócsapoZással illeszkednek egymásba. A koszorúgerenda tartja a szarufákat (Spier), amelyeket a szarufa bevágásával, karmi vápással, illetve német kötéssel, csapolással illesztenek össze. A szarufákat oZZóscsapoZással, illetve pZatoZással 'erősítették egybe (29—30. kép). Az eresz kiképzését úgy oldották meg, hogy a keresztgerendát kb. 80 cm-re kiágaztatták a falból, s ZapoZással ráillesztették a koszorúgerendát, s erre kármivágássál rögzítették a szarufát. Hogy az eresz alatti járda száraz maradjon, a szarufa alját vízcsendesííővel, oncigZivel toldották meg (31. kép). Falvaink építkezésének jellegét — amely szintén a Palócföld felé mutat — meghatározza az is, hogy a homlokzaton, a két koszorúgerendát kiágaztatják, keresztgerendával összekötik, amely a kis tetőzetet, a vízvetőt tartja. Tetőszerkezetük ennek megfelelően szinte kivétel nélkül vízvetősek, csonka kontyos nyeregtetők. Vidékünkön néhol kontyos tetőszerkezet is található (Kemencén a pajták esetében), illetve félkontyosak a présházakon. Barátiban, Ipolytölgyesen a présházak vége nyitott, eléjük pedig kontyolt. Barátiban a homlokzat felett szénarakodó nyílást ácsolták a tetőszerkezetbe, s igen hangulatos képet nyert az egész pinceház (18—19. kép). Ipolytölgyesen több présház tetőzetét úgy alakították ki, hogy a két koszorúgerendát, illetve középen vastag gerendát ágaztattak ki kb. 1 méterre előre, s az erre helyezett keresztgerenda tartja a kontyolt tetőt. A présház bejárata felett a mennyezeten nyílást hagytak ki a szénarakodás céljára (16., 32. kép). A lakóházak esetében a vízvető feletti oromfalat régebben sövényből fonták be. Ma néhány házon, présházon és pajtán találunk sövényt (22., 19., 33. kép). Az oromzaton kívül sövényből készítik helyenként a kerítést, s az udvarokon 293