Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidékének településföldrajzi viszonyai

téllel négy nap, tavasszal három nap szántani, trágyázni és vetni, néha egész hétig gabonát aratni, 's helyben ősze hordani, a' Zsellérek 17 kapásra való Esztergáim szöllőben mindennemű munkát tenni; Dézsmáláskor a Budai préshez hol öt, hol hat gyalog embert három hétre állítani, a' Dézmát Budáról Esztergomig többnyire hajón, hol hat, hol 8 lovon vontattyák, onnét Nagyszombathba 14, 16 néha 18 szekereken horgyák, 50 öli fát az ide való erdőkben vágnak, Szobra hordanak, 's a' hajóba rakják, néha Budára és Pestre, néha Esztergomhoz viszik, üres hordókért leginkább négy szekérrel Nagyszombathba járnak ... Négy marhán dolgozni szoktak."

33 A Barátiba való úrbéresek továbbá nem napszámra dolgoztak, hanem amikor szükséges volt, fuvarozniuk kellett, „úgy mint az Desma Boroknak, úgy nem Külömben Szolnokbul hozott sónak, vasnak, vagy más a'féle majorságban termett alapotoknak Szent Benedekbe való föl vitelit négy, hol pedigh hat marhával is Kötelesek voltak megh tenni", a berneceiek pedig „Magoktol ezen Dézsmabeli Gabonát Mocsra hordják, Szentendrére és Budára Bordézsma alkalmatosságával mit szekerével, mit gyalogul hol többet, hol kevesebbet dolgoznak, nem külömben öli fátt dunára hordani szoktak.. ,"

34 A pénzjáradékon és roboton kívül az úrbéreseknek kötelességük volt a különböző terményekből, apróbb állatokból dézsmát adni, valamint konyhára való ajándékot is szolgáltatni az uraságnak. A XVIII. század első felében tizeddézsmát fizettek, csak 1769 előtt, „vagy 24. esztendőktül folyvást pedig fél kilenczedes Désmát is, gabonábul, Borbul, méhekbül, lencsébül és borsóbul, ollyankor mikor a kukoricza meg termet, abbul is adnak, ludakbul, kátsákbul, mindenkor tizedet". A baráti jobbágyok a „Gabona béli Kilenczed belet... az Urasághnak Désma béli Budai borait, hol Budárul, hol Esztergombul Nagy Szombatig kötelesek voltak föll hordani". Ugyancsak ők a kendertizedet 15 rőf vászon megadásával válthatták fel, azonkívül az „Urasághnak éllést vagy gyümölcsött föl szoktak hordani Szent Benedekben". A tölgyesi jobbágyok kenderdézsma helyett a „gabonát magok zsákjaiban és ponyváiban, vermekhez és a Dunához horgyák", továbbá „Budai Dézsmára 5 icze vajat, öt kappant, 10 csirkét, négy ludat, hol 4 csomó tormát és petreselmet, néha 50 tojást néha kevesebbet adnak. Esztergomi konyha Ordinantiára 65 pínzt... karácsonyi ajándék képpében őzet, három nyulat..." A Barátiba való jobbágyok culinale fejében egy esztendőre szolgáltattak őzet, vagy helyette 100 „húros madarat", 6 nyulat, esetleg pénzért megválthatták a szolgáltatást, akárcsak a ludat, a kappant s a száz tojást. Kötelességük volt még az „Uraságh Cselédgyire fr. 3" fizetni, úgy „A'midőn pedigh Praefectus Űr, vagy Uraságh Tisztye erre jőn, szokás szerint Konyha béli szükségeit úgy az Lovak tartását is megh teszik". A barátiak „Diaetalis kölcsígekre, valamint más Uraságh helységbeli jobbágyai, úgy ők is szoktak fizetni országh gyölekezetre után hol többet, hol kevesebbet".

35 b) A jobbágytelekrendszer és határhasználat a XVIII. század végétől a XIX. század második feléig, az úrbéri megváltakozásig A jobbágy telek-szervezet és az úrbéres viszonyok — mint Magyarországon általában — az 1770-es Mária Terézia-féle úrbérrendezéssel szilárdult meg. Az ekkor kibocsátott urbáriumban feltüntették részletesen — a társadalmi tagozódás szerint — a falvak népességét, meghatározták a jobbágytelkek nagyságát, az egy©s~4öbbágyok birtokában levő földterületet, művelésági megoszlásban, 17 Studia Comitatensia 5 257