Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között
A takarmányok betakarítása egy éven belül többször ismétlődő munka. A munkamódok nagyjából egyezőek, a réti füvek és szálastakarmányok betakarításánál: kaszálás, szárítás renden, behordás, kazalozás. Általában akkor kaszáltak, mikor a legdúsabb volt a termény. Lucernát, lóherét, amikor a leveleit kihányta, de még nem borult virágba az egész. Amikor legsűrűbb, leggyapjasabb volt a föld, akkor reméltek legnagyobb termést. A rétnél is ezt vették figyelembe, amit itt a réti füvek virágzása jelzett. Amikor a legtöbb növény virágzott, akkor kaszáltak. A jó réten sokféle fű volt: vadhere, sárkelet, vadlencse, gabonafű, tyúkhúr stb. Rávetessél javítani is szokták a rétet: „Gépléskor összeszedtem a herének az ajját, abban mindenféle fű szokott lenni, meg hibás heremagok. Azt elvetettem a réten az őszön, megvasaztam duplán, az eső benyomta a magot, jobb lett a fű. Vigyáztunk a rétre, akár a földre. Irtottuk a vadtormaféléket, mácsonyát, pernyét, rossz tarackot, kákabutyikát (buzogány). Az ínségben megette az állat az ilyen füvet is, de nem jó, mert még a tej is keserű tőle. Ha jött a víz, mindent elrontott, kezdődött elölről a munka" (Vámosmikola). A réteket kétszer kaszálták. Rossz esztendőben, vagy ha elöntötte a víz, egyszer. A sarjút (sereng, Kemence) 157 aratás előtt (július eleje) vágják, ha volt elég eső. A sarjú gyenge széna szokott lenni. A szénát, szénáját (szína, Ipolytölgyes) augusztus 20-ig vágták le. 158 Mindenki a sajátját kaszálta. Egy jó kaszás egy hold rétet vág le egy nap. Ha valakinek 5—6 hold rétje, takarmánya volt, akkor fogadtak, hívtak kaszást. A kaszát apró ütésekkel simára kalapálták és lehetőleg hajnalban, harmattal vágták a rétet, amennyit csak lehetett, mert ilyenkor jobban vitte, vágta a kasza. Ha száraz volt a fű alja, nagyon nehezen lehetett kaszálni, állandóan elvette az élit, folyton köszörülni kellett. Déli pihenőben megkalapálták a kaszát. Jó szerszámmal fele olyan nehezen ment a munka. Takarmány, lúhere, lucerna, bükköny, lennek volt a leggyakoribb. 159 Esős időben mindegyik dúsan termett. Lucernát, lóherét egy évben ötször is lekaszálták, két-három esetben száradni, egyszer-kétszer zöldnek (állatoknak hazahordva). A lekaszált takarmány (az időtől függően) 2—3 nap alatt megszárad annyira, hogy meg lehetett forgatni. Ezt a munkát háromágú, úgynevezett toldott ágú villával (favella) végezték (74., 77. kép). 160 Mindig új helyre forgattak, hogy nőni tudjon az alul levő növény és ne nőjön bele a rendbe. Ujabb 2—3 napi száradás után kezdődött a gyűjtés, amit a család közösen végzett. A rendeket favillával szedték fel (dobálták előbbre-előbbre a lucernánál, lóherénél, amelynek nagyon hamar lehullott a levele), vagy hengergették a villa hátával. 161 Az így összeszedett takarmánysorokat fcóbászoknak, gfarádo/cnak nevezték. A további gyűjtés munkájában két oldalról szedték össze a takarmányt az azonos garádokba, kóbászba. A terület teljes felgyűjtése után a földre merőlegesen öszszegyűjtött takarmánycsomókat a középen kialakított peírencébe rakták. Mialatt petrencézték, a család egy-két tagja .(asszony, leány vagy gyerek) gereblyézett. A terület hosszában húzta maga után az aratáskor már bemutatott nagy fogú gereblyét (bőgőt), bizonyos távolságokon ugyancsak kóbászokba (sorokba) ürítve ki a gereblye tartalmát. Ezt az összehúzott, töredezett takarmányt tették a petrence alá. Csak harminc éve használnak nagygereblyét, korábban a réteken is kisgereblyével takarítottak össze. A kisgereblyével nem haladtak folyamatosan, hanem a hosszú nyelét ellökve maguktól csak néhány lépést húzták. így oldalazva szedték össze a földön az elhullatott szálakat. Könnyebb, de lassúbb munka volt, mint a nagygereblyével dolgozni. Kis, hegyes fogai könnyen csúsz202
