Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között
A gabonát vékával mérték. Az egyfülű faedényt teletöltötték, a tetejét lapátnyéllel vagy csapóval lecsapták és így volt hiteles (60. kép). Egy véka kb. 25 kg volt. A fertálvéka szalmából font, nem hiteles mérték, kb. 12,5 kg (64. kép). A búza volt az általános fizetőeszköz. Kialkudott mennyiségért minden munkát (ami rendszeres és ismétlődő) elvégeztek. Cséplés után előbb a járandóságokat adták meg; a papnak теска járt (fejenként fél véka), kovácsnak a szántó után, borbélynak a férfiak után, szőlőpásztornak, csősznek a kialkudott menynyiség a terület arányában. Még a legények a muzsikásokat is búzával fizették. A gabonát vermekben, hombárokban, zsákokban és padláson kiöntögetve tárolták. A tárolás előtti és utáni kezelésnek sok kis edénye ismert. A csirkéknek kis méretű, rozsszalmából font szakajtóban adtak enni. Tíz ilyen is volt egy háznál, minden apró terményt ebben hordtak, tartottak. Zsákban csak akkor volt a gabona, ha szállították vagy előkészítették valahova. A zsákos gabonát a deszkás szekérben fektetve, a létráson állítva viszik (100. kép). A cséplés után igyekezett mindenki szétosztani a járandóságokat, hogy számba vehesse, mi marad meg eladásra, vetésre, élelemre. A vetőmag félretétele volt a legfontosabb. Külön rekesztékben vagy zsákokban tartották a szükséges mennyiséget, vagy egy kevéssel (10%) többet. Ha a kenyér bánta se nagyon nyúltak hozzá. Már csépléskor számítgatták a termény sorsát és aszerint hordták ideiglenes vagy végleges (hosszabban tartó) tárolóhelyére a gabonát, hogy melyikből mennyi, ami megmarad. A visszaemlékezések szerint az őszig túladtak a felesleg jó részén. A kereskedők már csépléskor, nyomtatáskor járták a szérőket, kötöttek helyben üzletet. Ha még mindig maradt és a tél nem sokat emésztett fel, akkor tavasszal vitték piacra. A 10—15 holdas gazda a gabonát hambárban tartotta, amely a ház kamrájának sarkában volt beépítve a földtől a mennyezetig erősített gerendák közé. Kettő-hat rekesztékes volt, a gazdaság nagyságától függően, gabonafajtánként. A gerendák vájataiba az oldalakat a beleöntött gabona mennyiségének megfelelően rakták fel az elején, hogy könnyebb legyen a zsákok beleöntögetése. A legtöbb hombárrekeszték alja felhúzható ajtókkal volt ellátva, ahol kiengedték és újból zsákolhatták a terményt. A területünkön mindenütt hambár (Csáb községben szipárnya) volt a fenti gabonatároló neve (56. kép). 148 Kisebb gabonamennyiséget szalmával font (esetleg tapasztott) nyakasszakajtóban (Paláston szájasvéka, 58., 59. kép), jószágos hordóban (félfenekű hordó), ritkán kivájt fatörzsben (Bernecebaráti) a kamrában tartották. Emlékezet szerint ezek a méteres vagy magasabb nyakasszakajtők a kisebb gazdaságoknál gyakoriak voltak, és egyikbe 50—80 kg termény is belefért. 88. kép. Járom, szájkosarakkal (Vámosmikola, F. 9066) 13 Studia Comitatensia 6 193
