Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: Perőcsény és Vámosmikola állattartása

szükséges mennyiségű takarmány megszerzése volt. A réti szénát vetett takarmánnyal és részes kaszálással pótolták. A 4—5 holdas gazdaságokban is kb. 1 holdnyi területet foglaltak el a lóhere-, lucernavetések. A nagyobb gazdaságokban ezenkívül jelentős szerepe volt a kukoricának (csalamádé, abrak és téli száraztakarmány), a kevert takarmánynak (csalamádé, borsó, bükköny, zab), valamint a takarmányrépának. Még azokban a kis gazdaságokban is vetettek takarmányt, ahol nem volt jószág, mert mindig akadt rá vevő. A legáltalánosabban elterjedt takarmánynövény a lóhere és a lucerna volt. A talajviszonyok a lóhere számára voltak kedvezőbbek, így a takarmányvetések többségét ez tette ki. A herét kétszer, a lucernát háromszor-négyszer kaszálták. Az első kaszálást június 10-én kezdték. Kétszer csak akkor kaszáltak, ha elég csapadék volt a nyáron. A sarjút szeptemberben vágták. Külön boglyába rakták a herét, lucernát és szénát és külön is etették. A szénával kezdték és lucernát hagyták utoljára. A kellő mennyiségű takarmány biztosítása érdekében mindkét községből, még a 8—10 holdas gazdaságokból is jártak a Huszár-uradalomba részes kaszálásra. Összeálltak 15—20-an egy bandába, felvállaltak egy darabot, a kaszálást, gyűjtést, boglyába rakást végezték. Amikor már boglyában volt a széna, az intéző jelölte ki, hogy melyik boglya lesz a kaszásoké. Általában ötödikért, hatodikért kaszáltak. A részes kaszáláson kívül répát kapáltak, szárat vágtak harmadában az uradalomnál. A kisebb gazdaságokban gyűjtögetéssel szerezték meg a takarmány egy részét. Perőcsényben kötéllel vagy zsákkal hordták a füvet az erdőről. Felkeresték a falutól 7—8 km-re eső erdei tisztásokat, 13. kép. Akol Perőcsényben 108