Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)
Egyszer azt is megtették — nem is olyan régen, kb. 10 éve —, hogy egy lányos háztól szép csöndben kivezették az istállóból a tehenet. Hátul a kerteken elvezették egy legényes ház istállójába, és bekötötték oda. Még enni is adtak szegény jószágnak, hogy ne ordítson, hogy idegen helyen van, föl ne ébressze a háziakat. Ez a legény, ahová kötötték, ez komolyabb volt, nem szeretett viccelődni. Lepihentek korábban, azért tudtak garázdálkodni a többiek. Reggel, amikor ébredt a gazda, kijött az udvarra, hallotta az utcai nagy beszédet. Kilépett ő is az utcára, hogy megérdeklődje a korai híreket. Meglepődve hallotta, hogy egy gazdának ellopták a tehenét. Az istállóba menve csodálkozott és szégyenkezett, hogy nála volt. Édesapám mesélte, hogy ők egyik barátjukat Luca estéjén elvitték annak a lányos háznak az istállójába, akinek a legényke udvarolt. Régen a legények az istállóban háltak. Téli estéken is ott szórakoztak, míg nem mentek el a fonóba. Vagy az is előfordult, hogy nem is mentek, hanem ott töltötték az egész estéjüket. Vittek oda egy kis bort és ott iszogattak, kártyáztak, azon az ágyon, amelliken aludni szoktak. Vankó Balyog, Máté János, apám, Zatykó András. Négyen megbeszélték, hogy Misa igen mélyen tud aludni, akárhogy ébresztik, az első álomból nem tud észhez térni. Megvárták, míg elaludt és úgy ágyastól az istállóból elvitték egy másik istállóba. Megjárta szegény legényke, mert reggel a házigazda jó korán ment etetni az állatokat, s kétségbe esve látta, hogy a vőjelölt odaköltözött az éjszaka ágyastól. Felköltötte, hogy szedje össze a sátorfáját addig, míg a hajnali pír ki nem virrad, ne lássa meg senki ott. Nem dunyhával takarództak akkor, hanem háziszőttes pokróccal. Azt a hóna alá kapta. Fejealja meg a ruhája volt, azt magára vette, a priccset a vállára vágta, s nagy restellkedve a kerteken át hazaköltözött. Nem messzire lakott, egy utcában volt a lakásuk. Mégis meglátták. Több, ehhez hasonló dolgot elkövettek. Az ilyen esetekről egész életükön át meséltek. Ilyesmiben telt örömük. Ugyan mit is tettek volna? Más szórakozásuk nem volt. Huncutságon törték a fejüket mindig a fiatalok. Régi, öreg mondás: „Fiatalság bolondság". Ki tudott nagyobb viccet, az volt a tehetséges, ügyes ! Luca napján diót is kötöttek a lányok a zsebük sarkába. Én is Luca-dió sokszor köttem. Azt karácsony böjt reggelén kellett megtörni, kinn az utcai kapuban. Ott is kellett elfogyasztani. Míg azt a diót ott eszegette, amilyen nevű férfi jött arra, olyan nevű lesz a férje. Ha legény jön, akkor az lesz. Egyszer én is, ahogy ott törögettem, kíváncsian vártam a jövendőbelit. Hát bizony belefáradtam, már meg is fáztam elég alaposan, még sem bírtam kivárni egy fia férfit sem. El is könyveltem én magamnak, hogy biztos nekem nem is lesz rá szükségem. Lehet, hogy meghalok addig, vagy nem lesz megfelelő és nem kell ! Vagy én nem kellek senkinek. Luca napján gombócot is főztek a lányok. Több barát és pajtás Luca-gombóc összejött valamellikőjükhöz, mivel ez a nap olyan félünnep volt. Nem volt szabad varrni, se fonni. így lehetett egy kicsit szórakozni. 12 gombócot készítettek, ahány nap van karácsonyig. 12 legény nevét írták egy papírcédulára, belerakták a gombócba. Tűzön forrott 271
