Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Tizet ütött már az óra, Térjetek már nyugovóra, Ne legyen káros álmotok, Egészségre virradjatok. Ezeket a verseket este 10 órakor énekelte. Második énekét éjfél után 1 órakor végezte : Éjfél után egy az óra, Nyugalom van a faluba, Vigyáz miránk az ég ura, Aludjatok nyugalomba. Hajnali három órakor énekelte az utolsót: Éjfél után óra három, Aludjatok, én nem bánom, Éjfél után óra három, Én is virradat ját várom, Szemem álomra lezárom, Falut tovább én nem járom, Éjfél után óra három. A bokter és a trázsák járták az utcákat. Tűz esetén széjjelfutottak a faluban kiabálva. A kapukat ütötték, ébresztették az embereket a védekezésre. Az egyik elszaladt a templomba, felrohant a toronyba és verte a harangokat. Azt már mindenki tudta, hogy tűz esetén hogy szól a harang. Rettenetes érzés az ilyen ébredés ! Egypár esetre én is emlékszem gyermekkoromból. A második szomszédban volt egy szörnyű tűz. Egy idős bácsi miatt gyulladt ki az istálló. Elpusztult az egész ház, a gazdasági épülete és a felszerelése is. Csodálatos az az együttérzés és készség, ami ilyenkor a faluban megnyilvánul. Álmosan felébred, rohan az utcára, kétségbeesve érdeklődik, hogy hol merre, kinél van a tűz. Vödrökkel rohannak az emberek arrafelé, összevissza öltözetükben. Olyankor senki sem találja a gúnyáját. Fordítva vesz fel mindent magára. Van aki ingbegatyába rohan, mert saját magát képzeli bele a másik bajába. A trázsák vészkiáltása hasított bele akkor is az éjszakába: ,,Tűz Tűz van! van! Tűz van emberek! Tűz van! Az alvégbe Nagy Kovács András háza ég!" Én lehettem 8 éves. Szüleim felöltöztettek, átvittek a túlsó sorban lakó keresztszüleimhez, Zatykó Andrásékhoz és onnan figyeltem az ablakon körösztül a hatalmas tüzet. Abban az időben kevés cserepes ház volt, csak a nagygazdáknak. A miénk is zsúptetős volt. Sírt a jó édesanyám. Idézem szavait: „Jaj Istenem! Közel a tűz! Segíts meg! Le ne égjünk!" Édesapám egypár emberrel a mi házunk tetejét öntözte vízzel, hogy a szálló szikrák meg ne gyújtsák a zsúptetőt. A közvetlen szomszéd ház Pesti Istvánnéé volt. Az is zsúpos volt, azt is locsolták tízen is, hogy bele ne kapjon a tűz. Szegény Kovácsné, IIa néninek hívták — ebben az évben halt meg, 90 éves korában — ő volt a kárszenvedő. Idegileg kiborulva rángatta le az em233